Belföld

Megfigyelési botrány az MSZP-ben

Kémkamerát szereltek fel Szakács László irodájában

Múlt hét pénteken derült ki, rejtett kamerát helyeztek el Szakács László MSZP-s parlamenti képviselő, Mesterházy Attila volt pártelnök bizalmasa bérelt irodájában. Az ügyben a rendőrség már nyomoz – tudta meg lapunk.

Megfigyelési botrány az MSZP-ben
Szakács László korábbi elnökhelyettes és Schmuck Erzsébet LMP-társelnök
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kémkamerával figyelhették meg az MSZP-s Szakács Lászlót a párt nagykátai irodájában, amelyet a korábbi elnökhelyettes, jelenleg országgyűlési képviselő bérel, aki az iroda használatát a Barátság Klub tagjai számára is lehetővé tette. A helyiségben elrejtett kamerát is a civil klub egyik tagja fedezte fel bejelentés alapján, majd feljelentést tett a nagykátai rendőrkapitányságon.

Múlt pénteken kiderült, hogy Tóth Péter, a tápiószőlősi alapszervezet korábbi elnöke, Tóth Bertalan pártelnök választókerületi helytartója helyezte el a rejtett kamerát az irodahelyiségben, amelyet tanúk elmondása szerint maga Tóth közölt, hozzátéve, hogy a budapesti pártközpont utasítására tette – tudatta forrásunk.

Fábry Béla, az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke hétfőn bejelentést tett a történtekről Molnár Zsolt pártigazgatónak, aki elhatárolódott az ügytől, de javasolta, hogy a megye tegyen rendőrségi feljelentést. A jelenlegi vezetésből hivatalosan csupán a pártigazgató tudott a kémkamera felfedezéséről, kedd reggelre azonban eltűnt a kamera az irodából. Tóth Péternek nem ez volt az első ügye a pártban.

Tavaly nyáron egy párttag feljelentése alapján a Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el, miután Tóth a rábízott élelmiszer-adománnyal nem tudott elszámolni. Bemutatott egy tizenöt nevet tartalmazó átvételi elismervényt, amelyből tíz olyan párttagok neve volt, akik soha nem írták alá azt az elismervényt, további öt esetben pedig fantomszemélyek vették át tőle az adományt. Ezt az ügyet a Pest megyei etikai bizottság kivizsgálta. A legális hangfelvétel alapján készült jegyzőkönyvben Tóth elismerte, hogy ő írta alá az átvételi elismervényeket. Az átvett mennyiséggel nem tudott elszámolni, az etikai bizottság ezért kizárta a párttagok sorából.

Tóth Péter fellebbezése alapján a Harangozó Tamás vezette Országos Etikai és Egyeztető Bizottság (OEEB) nem folytatta le vele szemben az eljárást, törölte a kizáró határozatot mondván, hogy Pest megyének nincs jogosítványa őt vizsgálni. Ezzel a szőnyeg alá söpörték az ügyet, holott Pest megye a feljelentés másolatát is csatolta a határozathoz. Ezek után az is kiderült, hogy Tóth nem is tagja a pártnak, ennek ellenére Tóth Bertalan pártelnök az MSZP parlamenti frakciójának nevében tanácsadói szerződést kötött vele.

Az OEEB felmentésével lényegé­ben kulcsot biztosítottak Tóth Péter számára, hogy bemehessen a Szakács László által bérelt irodába. Forrásunk szerint nem tudni egyelőre, hogy ki volt a célpont. Szakács László? Esetleg a nagykátai irodát gyakran felkereső Mesterházy Attila? Netán Schmuck Erzsébet, aki a minap szintén bejelentkezett Szakácsnál, miután ő lett a hatpárti ellenzéki együttműködés közös országgyűlési képviselőjelöltje a nagykátai választókerületben?

Kapcsolódó írásaink