Belföld
Kis párt, indokolatlanul nagy befolyással
A Párbeszéd marginális politikai formáció, csupán két ismertebb politikusa van, Szabó Tímea és Karácsony Gergely

A Párbeszéd megalakulása óta marginális politikai formáció a hazai közéletben a mérések alapján, ám egy-két százalékos támogatottsága ellenére viszonylag nagy befolyással rendelkezik egyes baloldali pártokra – állapította meg Konstanczer Tamás, a Századvég Alapítvány elemzője. Emlékeztetett: 2018-ban az MSZP a Párbeszéddel szövetségben indult az országgyűlési választásokon és 11,91 százalékos eredménnyel a harmadik helyen végzett.
A Párbeszédnek csupán három képviselője jutott be az Országgyűlésbe, ezért az MSZP-ből, a Liberálisoktól, majd az utóbbi helyett a függetlenek közül magához csábított politikusoknak köszönhetően tudott csak önálló frakciót alakítani.
A párt önmagában azóta sem rendelkezik széles körű társadalmi támogatottsággal, sem pedig ismertséggel. Csupán két ismertebb politikusuk van, Szabó Tímea és Karácsony Gergely társelnök személyében, de róluk is inkább a személyükhöz köthető botrányok kapcsán hallhatunk – folytatta az elemző. Hozzáfűzte, Szabó frakcióvezetőként sokszor indulatos, tiszteletlen hangvételű, valószerűtlen túlzásoktól hemzsegő felszólalásaival tudja elérni a média ingerküszöbét, Karácsony stílusában higgadtabb politikusi magatartást képvisel.
Bár a 2018-as választásokon Karácsony az MSZP–P közös miniszterelnök-jelöltjeként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, zuglói polgármesterként tovább tudta építeni politikai karrierjét, majd a 2019-ben elnyerte a főpolgármesteri posztot. Így lehetséges az, hogy e törpepárt továbbra is valódi társadalmi súlyánál nagyobb befolyással bír a többi baloldali pártra – mutatott rá Konstanczer.
Fontos kérdésnek nevezte, hogy az erővonalak hol húzódnak meg a 2022-es országgyűlési választásokra készülő baloldali összefogásban. A DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd által alkotott baloldalt a Gyurcsány–Dobrev páros dominálja, azonban több jelölt fog megküzdeni a miniszterelnök-jelöltségért. Hamarosan kiderül, a főpolgármester megméreti-e magát Dobrev Klárával.
Karácsony viszonylag népszerű a fővárosi baloldali szavazók körében, kérdés, hogy Budapest határain túl rendelkezik-e érdemi támogatottsággal – vetette fel az elemző. Hangsúlyozta: Dobrevre Gyurcsány Ferenc személyes népszerűtlensége vethet rossz fényt, ugyanakkor mögötte a Párbeszédhez viszonyítva érezhetően szilárdabb országos infrastruktúrával rendelkező DK áll, ezért kettejük esetleges párharca felszínre hozhatja a baloldal töredezettségét.
Mivel a baloldali összefogást ideológiai nézetkülönbségek és érdekellentétek feszítik, csupán idő kérdése, hogy az egyes baloldali önkormányzatoknál jelenleg is tapasztalható konfliktusok mikor válnak látványosabbá országos szinten is – magyarázta Konstanczer.
Megjegyezte, bár Gyurcsány Ferencnek egyértelmű célja maga alá gyűrni a teljes ellenzéket és továbbra is dominálni a baloldalon, a feloldódásra irányuló törekvés nem válik ínyére a Párbeszéd és a Momentum mögött álló érdekcsoportoknak, amelyek mindent meg fognak tenni azért, hogy pártjaik megőrizhessék saját politikai arcélüket. Ez azonban meghatározza azt a folyamatot, hogy legkésőbb a 2022-es választások után az eredménytől függetlenül repedezésnek indul, széttöredezik, majd teljesen szétesik a baloldali összefogás.