Belföld

Megkezdődött az utazási szabályok szigorításának előkészítése

Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére megkezdődött az utazási szabályok, határforgalom-ellenőrzési rendelkezések szigorításának előkészítése, tekintettel az egész Európát érintő koronavírus-járvány harmadik hullámára - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Megkezdődött az utazási szabályok szigorításának előkészítése
Szigorítani fogják az utazási szabályokat
Fotó: AFP/Robert Jaeger

Kiss Róbert alezredes jelezte, hogy a döntésekről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Az alezredes közölte, hogy csütörtökön a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 130 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, így a vonatkozó kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 26 612 rendőri intézkedés történt a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt.

Kiss Róbert elmondta, hogy csütörtökön 94 ember szegte meg a tízezer lakosúnál nagyobb településeken az önkormányzati rendeletekben elrendelt maszkviselési szabályokat, közülük 6 embert figyelmeztettek, 43-an helyszíni bírságot kaptak, 45 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Magyarországon is megjelent a koronavírus dél-afrikai mutánsa

A harmadik hullám felszálló szakasza felgyorsult, exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, amelyben a vírusmutánsok is szerepet játszanak – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Hozzátette, a harmadik hullám dinamikus növekedése tükröződik a járványügyi adatokban. 

Müller Cecília közölte, csütörtökön 74 400 adag Astrazeneca- és 40 800 Moderna-szállítmány érkezett. Márciusban további 500 ezer adag Sinopharm-vakcinát kap Magyarország. 

„Tudunk változtatni bizonyos mértékig az oltási stratégiánkon”. Ennek az a célja, hogy minél több embernek adjuk be a védőoltásnak legalább az első adagját minél rövidebb időn belül, hogy minél többen legyenek védettek, ha nem is teljes mértékben, de jelentős százalékban - közölte az országos tisztifőorvos.

„Azt látjuk, hogy az oltóanyagok szinte mindegyikénél már az első oltást követően mérnek 50-75 százalékos védettséget” - mondta Müller Cecília. Hozzátette: ez azért nagyon fontos, mert ez a szint elegendő ahhoz, hogy a betegség lefolyása ne legyen súlyos, ne járjon szövődményekkel, s főleg ne halálozással.

Közölte: fontolgatják az AstraZeneca-oltóanyag esetében a második dózis beadási protokolljának és életkori korlátozásainak módosítását.

„Az AstraZeneca esetében megjelentek olyan közlemények, amelyek szakmai alapon is arra motiválja a döntéshozókat, az egészségügyi szakmát, hogy módosítsunk az alkalmazáson, úgyhogy fogunk is a jövőben” - fogalmazott.

Megerősítette: aki regisztrált a védőoltásra, az húsvétig megkapja legalább az első vakcinát.

Müller Cecília kiemelte, hogy már Magyarországon is megjelent a dél-afrikai mutáció. Csütörtökön a Neumann Diagnosztikai Laboratórium mutatta ki egy férfinél, aki egy Zambiában járó személlyel került kapcsolatba. Jelenleg a Nemzeti Népegészségügyi Központban is vizsgálják a mintát.

A brazil és a dél-afrikai mutánsok nehezebben kezelhetők, ezért előfordulhat, hogy egy korábban fertőzött személyt újra fertőzni tud.

Ismertetése szerint február 25-én a brit mutációt az NNK laboratóriumában 418, a cseh mutációt 9 embernél mutatták ki, 38 főnél különböző variánsokat találtak, amelyek azonban  járványügyi szempontból nem viselkednek eltérően az ismert vírustól.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom