Belföld

Tényleges életfogytiglant kaphat Hassan F.

Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében tényleges életfogytiglani büntetést indítványoz az ügyészség Hassan F., az Iszlám Állam egykori katonája ellen – közölte a fellebbviteli főügyész, Medveczky Gábor.

Tényleges életfogytiglant kaphat Hassan F.
Tényleges életfogytiglant kaphat Hassan F.
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A közlemény szerint a férfi 2015 előtt csatlakozott a fegyveres terrorszervezethez, 2015 májusában egy szíriai városban a békés polgári lakosság megfélemlítésére a helyi törzsi vezetőt a piactéren a tömeg előtt bűntársával lefejezte. Erről videófelvétel is készült.

Emellett a környező területek megszállásakor legalább öt, fegyvertelen civil kivégzésében is közreműködött, és megpróbált fegyveres csoportjába fiatalokat toborozni.

Az ügyészség 2019 őszén emelt ellene vádat társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett és emberölés bűntettével társtettesként megvalósított terrorcselekmény miatt, amiket bűnszervezetben követett el. Tavaly decemberben az elsőfokú bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre, valamint Magyarországról végleges hatállyal történő kiutasításra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra legkorábban harminc év elteltével bocsátható. Hassan F. és védője felmentésért fellebbezett.

Kapcsolódó írásaink