Belföld

Gyárfás és Portik két csónakban evez

Gyárfás és Portik beszélgetéseit elemezte a bíróság a Fenyő-gyilkosság felbujtással vádolt szereplői ügyében a büntetőper keddi tárgyalásán.

Gyárfás és Portik két csónakban evez
Gyárfás Tamást (b), a Nap Tv egykori tulajdonosát azzal vádolja az ügyészség, hogy felbujtója volt Fenyő János 1998-as megöletésének
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„Bár sok csúnya dolog történt közöttünk, amikor visszakaptam a Napkelte műsorát, megállapodtunk, hogy lezárjuk az ellenségeskedést” – mondta Gyárfás Tamás, reagálva arra, hogy a bíróság szerint még 1997-ben sem volt egyértelmű az, hogy létrejött a béke közte és üzleti riválisa, Fenyő János, a Vico-birodalom feje között.

Gyárfás Tamást, a Nap Tv egykori tulajdonosát azzal vádolja az ügyészség, hogy felbujtója volt Fenyő János 1998-as megöletésének. Ennek kapcsán az ügyész a Fővárosi Törvényszék keddi tárgyalási napján több olyan hangfelvételből idézett, amelyen a médiavállalkozó az ugyancsak felbujtással vádolt Portik Tamással beszélget.

A vád nem csekély részben azokon a hangfelvételeken alapul, amelyet az alvilág akkori vezére, Portik Tamás rögzített, azt követően, hogy 2003 nyarán hazatért az Egyesült Államokból, ahova azért menekült, mert az Energol-ügyben az ügyészség vádat emelt ellene.

Portik, amikor hazatért, Gyárfás állítása szerint zsarolni akarta őt, megpróbálta tőrbe csalni, hogy mondja ki, ő ölette meg Fenyőt.

„Mit oldott meg Portik, Gyárfás úr?” – kérdezte a bíró az első rendű vádlottat egy hangfelvételt ismertetve. A beszélgetés így hangzott:

Gyárfás: Én becsületszavamra semmit nem tudok, hogy te mit csináltál, én mindent elhiszek neked...

Portik: De várjál, nem segítettem?

Gyárfás: Az ügy, az megoldódott!

Portik: De nehogy azt mondd, hogy nem én segítettem!

Gyárfás: Én azt mondom neked, ahogy mondtad, hogy az életben egy ruppót én nem fizettem, ilyen hülye nincs a Földön, hogy az életét kockáztatja, és tesz egy ilyen szolgálatot, és énnekem nem kristálytiszta.

A bíró kérdésére Gyárfás azt felelte, az ügy nem Portik által oldódott meg, hanem tizenhat hónappal Fenyő János halála előtt a Kereskedelmi Kamara Választott bíróságának 1996. október 11-i döntésével.

Az ügyész arról is faggatta a vádlottat, hogy mit értett Portik az alatt, hogy „mi legyen az emberrel, szétb...szuk?”, továbbá, mit kell azon érteni, hogy van „egy másik stáb is”, akinek Gyárfás fizetett egy csomó pénzt, és még mindig tartozik neki. „Hogy jön ez a kaposvári ügyhöz?” – kérdezte a vád képviselője. Gyárfás ugyanis azt állította, hogy Portikkal ő csak a kaposvári ügyről beszélt, ahol adócsalás miatt emeltek vele szemben vádat, s Portik abban ajánlotta fel neki a segítségét.

A bíró meg is jegyezte, hogy két csónakban eveznek, mert Portik folyton a Fenyő-ügyre tereli a szót. A keddi tárgyaláson ezt azzal indokolta: „Ez csak cinizmus volt, hiába akartam leállítani Portikot, mindig ezt mantrázta, ezért próbáltam ironikusan reagálni a mondataira” – magyarázta Gyárfás.

Védekezésében azt is előadta, hogy maga Portik nevezte a hangfelvételt manipuláltnak. A tárgyaláson jelen lévő hangszakértő mindenesetre bejelentette, hogy rövidesen elkészül az 515 perces hangfelvétel technikailag letisztázott, hallgatható változata.

Kapcsolódó írásaink

Gyárfás: Portik manipulálta a hangszalagokat

ĀFenyő Jánossal, a Nap TV tulajdonlásával kapcsolatos üzleti vitánkat lezártuk, tehát nem is állhatott érdekemben sem riválisom megöletése – mondta a bíróságon a Nap TV volt tulajdonosa

Gyárfás: Nem tudtam nemet mondani

ĀAz alvilág egykori vezetője, Portik Tamás zsaroló manővereiről faggatta a bíróság a Nap TV egykori, a Fenyő-gyilkosság felbujtásával vádolt tulajdonosát a büntetőper tárgyalásán