Belföld

A miniszterelnök az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal egyeztetett

Három napos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

A miniszterelnök az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal egyeztetett
Orbán Viktor: Most óvatosnak kell lenni
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok.

A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban az egyeztetés után azt mondta: kedden, szerdán és csütörtökön folytat konzultációkat járványügyi szakemberekkel.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjai kedden azt mondták, hogy „a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk, óvatosnak kell lennünk, mindent meg kell tennünk, hogy vakcinából minél több érkezzen Magyarországra, és minél többen beoltassák magukat”.

Objektum doboz

A miniszterelnök szerint arra a kérdésre, hogy kell-e, lehet-e már nyitni, a korlátozásokat el lehet-e mozdítani, inkább óvatos, elutasító választ adtak. Majd ha magasabb lesz a beoltottak száma, akkor jön el ennek az ideje - ismertette a tanácskozáson elhangzottakat a miniszterelnök.

Hozzátette: a konzultációk szerdán folytatódnak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom