Belföld

Gyárfás: Portik manipulálta a hangszalagokat

Továbbra is tagadta az előre kitervelten, felbujtóként elkövetett gyilkosság vádját Gyárfás Tamás a Fővárosi Törvényszék hétfői tárgyalási napján. Még e héten, a négy napra tervezett tárgyalás során megkezdődhet a szintén felbujtással vádolt Portik Tamás kihallgatása is – értesültünk.

Gyárfás: Portik manipulálta a hangszalagokat
Továbbra is tagadta az előre kitervelten, felbujtóként elkövetett gyilkosság vádját Gyárfás Tamás (b) a Fővárosi Törvényszéken
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Folytatódott Gyárfás Tamás kihallgatása hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. A Nap TV egykori tulajdonosát felbujtóként üzleti riválisa, Fenyő János megöletésével vádolják. A vádirat szerint Gyárfás először Tasnádi Pétert bízta meg, hogy ölesse meg a Vico-birodalom fejét, aki ezt nem hajtotta végre, majd az alvilág vezetőjének tartott Portik Tamásra testálta a végrehajtást, amit a szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác hajtott végre.

Gyárfás hétfőn az ügyész által felvetett ellentmondásokra próbált reagálni. Arról beszélt, hogy a rendőrség által a Farkasréti temetőben megtalált kazettákból a vád részévé tett 515 percnyi hanganyag több ezer helyen nem hallható, nem érthető.

A hangszalagokat Portik Tamás manipulálta, azzal a céllal rögzítette, hogy előnye származzon belőlük. Ez nem két ember hiteles beszélgetése – fogalmazott az egykori úszószövetségi elnök, hozzátéve, amikor a szövegkörnyezetükből kiemelt mondatokra két évtized távolából rögtönözve kellett válaszolnia kihallgatásán, sok mindenre rosszul emlékezett. Gyárfás szerint a hangtechnikai és a bűnügyi nyelvész szakvéleménye is az, hogy „nehéz a gyenge minőségű felvételeket felelősséggel értékelni”.

A gyilkossági ügyben ugyancsak felbujtással vádolt Portik Tamás az előkészítő ülésen bírói kérdésre maga is azt közölte, hogy a felvételek manipuláltak – állította Gyárfás.

A Nemzeti Nyomozó Iroda által átadott, Portikkal folytatott beszélgetések során harminckilencszer közlöm vele, hogy nem tudom, miről beszél, márpedig a „nem”-nél nincs erősebb tagadás – mondta Gyárfás, aki a büntetőeljárás során mindvégig tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Az ügyész felvetésére, hogy miért találkozott Portikkal, azt felelte: „Tartottam tőle, úgy éreztem, jobb vele nem ütközni, ezt többször is az értésemre adta. Hol fenyegetett, hogy bemegy a rendőrségre, hol rám ijesztett, hogy a lányomnak is baja eshet, vagy hogy lesz olyan ember, aki azt mondja, hogy én bíztam meg. Saját szavait cáfolva nem egyszer azt is kijelentette, arra nagyon vigyázott, hogy senkit se ismerjek az ő köreiből” – fejtette ki Gyárfás, akit ezek a körök is megpróbáltak zsarolni.

A bíró többször is kérdezte Gyárfástól, miért állt szóba Portikkal, akiről tudta, hogy bűnöző, aki zsarolta, és még félt is tőle. „Nem mutattam be senkinek, rendőrnek, politikusnak, holott ezért keresett meg, nem adtam neki – ahogy Portik fogalmaz – egy ruppót sem, még látszatra sem adtam neki kölcsönről szóló papírt, hogy lefedezze a család kiadásait az adóhatóság előtt” – válaszolta Gyárfás.

„Azt mondják Portikról, hogy mindent rögzített. Arról nincs felvétel, hogy megbízást kapott tőlem” – tette hozzá.

Gyárfás korábban azt állította, hogy 1996-ban Fenyő Jánossal, a Nap TV tulajdonlásával kapcsolatos üzleti vitájukat lezárták, tehát nem is állhatott érdekében riválisa megöletése. A Fenyő tulajdonában lévő Népszava rendszeresen tudósított arról a büntetőeljárásról, amelyben Gyárfást adócsalással vádolták. Ám a Nap TV producerét 1998-ban felmentették, az utolsó kilenc tárgyalásról a Népszava már nem is számolt be – magyarázta.

Rámutatott: „az addig engem erősen támadó Népszava ezekről a tárgyalásokról nem írt, holott igencsak magas labda lett volna velem szemben, hiszen ott ültem a vádlottak padján”.

Kapcsolódó írásaink

Gyárfás: Nem tudtam nemet mondani

ĀAz alvilág egykori vezetője, Portik Tamás zsaroló manővereiről faggatta a bíróság a Nap TV egykori, a Fenyő-gyilkosság felbujtásával vádolt tulajdonosát a büntetőper tárgyalásán

Gyárfás félt Portiktól

ĀA Fenyő-gyilkosság felbujtásával vádolt médiavállalkozó számos kérdésben ellentmondásba került a tegnapi tárgyaláson

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom