Belföld
Tóth Csaba: Hadházy úgy váltogatja a pártokat, mint más az alsógatyáját
Baloldali belháború Zuglóban

Mint ismert, a Momentum bejelentette, Zuglóban a volt LMP-s, jelenleg független országgyűlési képviselőt, Hadházy Ákost indítja az előválasztáson. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke már korábban kijelentette, „Tóth Csabát nem szeretné semmilyen politikai intézményben látni.” Tóth Fiala műsorában arról is beszélt, Hadházy „úgy váltogatja a pártokat, mint más az alsógatyáját.”
Az MSZP-politikus a Momentum szégyenének nevezte, hogy nem tudnak egy alkalmas helyi jelöltet állítani Zuglóban az előválasztáson, Hadházynak pedig azt javasolta, menjen inkább Felcsútra keresgélni. Ugyanakkor Várnai László, aki a CivilZugló egyesület színeiben jutott be a XIV. kerületi képviselő-testületbe, lapunknak azt mondta, a Momentum mellett ők is támogatják Hadházyt az előválasztáson.
Várnai hozzátette, az előválasztás demokratikus vívmány, a szocialista párt támogatja , ezért állok elébe, nincs félnivalóm, mérettessük meg magunkat, és győzzön a jobbik. Tóth Csaba ehhez képest – fogalmazott Várnai – mint egy mérges kismalac aljaskodik, mert elveszik a jó kis megélhetést adó pocsolyáját. Máris Karácsonyra hárítja a korrupt zuglói döntéseket, amelyeket ő erőltetett át.
Parkolás, zöldterület-fenntartás, közétkeztetés – sorolta ezeket. – „Ne itt keresgéljen Hadházy! Még találna valamit” – jegyezte meg. A helyi fideszes Borbély Ádám lapunknak korábban úgy fogalmazott: izgalmas küzdelem várható, a „lyukas zoknis pókember és a Bosnyák téri betongyárat is eltüntető varázsló csatájában”.