Belföld
Momentumos diktatúra Terézvárosban
Gyakorlatilag működésképtelenné vált a Soproni Tamás polgármester által korábban moslékkoalíciónak nevezett baloldali összefogás a VI. kerületben, egyre nő a feszültség

Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere korábban sem tartotta nagyra politikai szövetségeseit, hiszen emlékezetes, hogy már 2017-ben moslékkoalíciónak nevezte az ellenzéki összefogást, és azóta is azt bizonyítja, hogy csak kényszerből egyezkedik a többi balliberális párt képviselőivel. Erre utal az a levél, amelyben az önkormányzat MSZP-s és DK-s frakcióvezetője antidemokratikusnak nevezi a polgármestert. A kerületvezető – gyaníthatóan nem első – önkényes eljárása miatt kiakadó szocialista Szilágyi Erika és Kecskés Balázs, Soproninak íródott levelét valamennyi frakcióvezetőhöz eljuttatta, így a Fideszhez is, amely közösségi oldalán megosztotta azt.
A felháborodott baloldali politikusok emlékeztetik a momentumos polgármestert, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésekor éppen ő kért támogatást a pártoktól, mert azt hirdette, hogy nem kíván diktatórikus döntéseket hozni. Szilágyi és Kecskés külön hangsúlyozta, hogy ebben a Fidesz is támogatta. A frakcióvezető szerint ezt az elvet önös politikai érdekből rúgta fel Soproni.
„Méltatlan a terézvárosiakra nézve, mert kifelé a demokratát kommunikálod, de velünk szemben egyedüli döntéshozóként lépsz fel” – emlékezteti a polgármestert a helyi vállalkozók megsegítésére tervezett összefogás kapcsán a két frakcióvezető, akik egyúttal kifejtik, hogy súlyos bizalmi válság alakult ki Sopronival szemben, aki csak beszél hitről és bizalomról, de másként cselekszik.
„Soproni Tamás egy látnok, ezt be kell vallanunk” – kommentálta a levelet a kerületi Fidesz közösségi oldalán, ahol egyúttal felidézték a polgármester moslékkoalícióról tett korábbi kijelentését.
A Fidesz közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy Soproni döntései nem véletlenszerűek, korábbi kijelentése ellenére 2019 őszen mégis létrehozta a moslékkoalíciót Terézvárosban a Momentummal, az LMP-vel, a Párbeszéddel, a DK-val, az MSZP-vel és a Jobbikkal. „Most pedig kénytelen az általa kotyvasztott moslékot a vályúból habzsolni, miközben az arcára kiül a szokásos kínos vigyor” – kommentálták a levelet. A bejegyzés végén pedig mindehhez jó étvágyat kívántak.
Információink szerint koalícióban egyre nagyobbak a repedések, ez a levél csupán a kezdete az ellenzéki széthúzásnak. A Momentum már jelezte, hogy előválasztást szeretne az erzsébetvárosi bitcoinügyben besározódott Oláh Lajos országgyűlési képviselő helyére. Az MSZP és a DK viszont rövidebb pórázra fogná a liberális pártot.