Belföld

A támogatók nem kérnek a gyurcsányista koalícióból

Kutyapárti dilemma

Mindenképpen külön szeretnének indulni, így nem áll szándékukban beszállni a baloldali koalícióba – idézte Kovács Gergelynek, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnökének szavait összeállításában a Magyar Nemzet.

„Van egy alapfeltételezés, hogy aki a kutya pártra szavaz, az egyébként az ellenzékre szavazna. Erről én soha nem láttam semmit. Aki a kutya pártra szavaz, az ránk akar szavazni” – fogalmazott Kovács, aki az ellenzéki összefogásról azt mondta, ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni ma az LMP-t, a Jobbikot, a DK-t vagy a Momentumot, ő maga se tud közöttük különbséget tenni.

A Partizán.hu-nak adott interjújában Döme Zsuzsanna, az MKKP ferencvárosi alpolgármestere kijelentette, a kutya pártban egyelőre jelölt-jelöltekről beszélnek, s azon dolgoznak, hogy a szükséges hetvenegy választókerületben el tudjanak indulni egyéniben a 2022-es országgyűlési választáson. Ebben az esetben lehet országos listájuk – tette hozzá. Döme az interjúban kiemelte, a jelöltek bejelentésére még ráérnek.

Hangsúlyozta: ők azért csináltak pártot, hogy a saját útjukat járják, és nem azért, hogy néhány helyet ki tudjanak maguknak sírni az összefogás listáján. A ferencvárosi alpolgármester szerint a kutya pártiak körében ma már elvárás az a fajta gondolkodás, és sokan jelzik is, hogy nem lenne megbocsátható, ha részt vennének az összefogásban.

Kapcsolódó írásaink