Belföld

Igen kínos ügyben hallgatnak Karácsonyék

Elmaradhat a 3-as metróvonal akadálymentesítése, miután a baloldali városvezetés csökkentette az erre szánt keretet

Az alapvető jogok biztosához fordul a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, ha a főváros nem az eredeti megállapodás értelmében építteti meg a 3-as metró középső szakaszát.

Igen kínos ügyben hallgatnak Karácsonyék
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„Amennyiben nem kapunk garanciát a teljes körű akadálymentesítésére, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Egyenlő Bánásmód Főigazgatóságához fordulunk” – válaszolta lapunk érdeklődésére Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke a 3-as metró akadálymentesítése kapcsán. A civil szervezet előtt a napokban vált ismertté, hogy a főváros több mint egymilliárd forintot vonna el a 3-as metró középső szakaszának felújítása során a megállók akadálymentesítésre elkülönített keretből.

Az elnök kifejtette: a metróvonal akadálymentesítésének ügyébe szövetségük a 2018-as megállapodás megkötése előtt már indított eljárást a hatóságnál, mivel álláspontjuk szerint ha az arra kötelezettek nem biztosítják a fogyatékossággal élők számára közlekedéshez való egyenlő esélyű hozzáférést, az hátrányos megkülönböztetésnek, diszkriminációnak minősül. A kérelmet azonban a 2018. évi megállapodást előkészítő tárgyalások megkezdése előtt visszavonták, mivel hatósági eljárás nélkül is biztosítottnak látták a metróvonal teljes körű akadálymentesítését.

Amint azt lapunk a MEOSZ elnökétől megtudta, Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója tavaly augusztusban arról biztosította a szervezetet, hogy a Fővárosi Közgyűlés a 2018. áprilisi döntést tavaly augusztus 27-én megerősítette. Ezt követően a MEOSZ szeptemberben megkereste Karácsony Gergely főpolgármestert, és felhívta figyelmét arra, hogy az akadálymentesítéssel kapcsolatos további döntések előtt – a főváros nevében – a főpolgármester köteles kikérni és figyelembe venni MEOSZ álláspontját.

A főpolgármester biztosította a MEOSZ-t: a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett az iránt, hogy a fővárosi tömegközlekedéshez a fogyatékossággal élők egyenlő eséllyel hozzáférhessenek. Karácsony hozzátette, a főváros a jövőben nemcsak a döntések tartalmában, de azok meghozatalának módjában is a MEOSZ-szal való együttműködésre és a jól működő kommunikációra kíván építeni, és ki fogja kérni álláspontját.

Az utolsó egyeztetés a középső szakasz kiviteli terveiről a 2020 októberében történt, a főváros akkori tájékoztatása szerint a kivitelezés az eredeti tervek szerint haladt. Miután a MEOSZ tudomására jutott, hogy a főváros több mint egymilliárd forintot tervez elvonni az akadálymentesítésre szánt keretből, írásban kért tájékoztatást. Eddig azonban nem kaptak választ.

„Budapest ennél többet érdemel”

Ismét botrányos esemény történt az ellenzéki vezetésű Budapesten. A Közbeszerzési Döntőbizottság ötmillió forintos büntetést szabott ki a BKV Zrt.-re. A bírság kiszabásának oka a cég által szabálytalanul lefolytatott multifunkcionális tehergépjárművek közbeszerzése volt. A Fidesz budapesti szervezete a hírre reagálva közösségi oldalán kijelentette: „A Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. láthatóan képtelen úgy lefolytatni egy közbeszerzési eljárást, hogy az ne hemzsegjen a szabálytalanságoktól.” Hozzátették: „Botrány botrányt követ a főváros háza táján.” Emellett több korábbi ügyet is felidéztek, például a tévesen árusított reptéri transzferbuszjegyek esetét és a Tüttő-féle kamubuszbérlési tendert. Elfogadhatatlannak nevezték, hogy a városháza tájékán továbbra sem neveztek meg felelőst a sorozatos szakmai hibákért. „Budapest ennél tényleg többet érdemel!” – fűzték hozzá.
(TZs)

Kapcsolódó írásaink