Belföld
Botrányt botrányra halmoz Lengyel László
Kérdéses hitelesség
Az eset egy parkolási vita következtében történt. A szakember egyelőre szabadlábon védekezik. Azonban nem ez az egyetlen cselekedete, ami miatt Lengyel a sajtó látókörébe került. Miután a borsodi időközi választáson az ellenzéki összefogás kudarcot vallott, a baloldali publicista így jellemezte a kormánypárti szavazókat: „csak a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre”. Lengyel nem kímélte a borsodi lakosokat sem, őket pártállástól függetlenül az általa mélységesen megvetett Fideszhez hasonlította: „Borsod pont olyan fertő, mint maga a Fidesz.”
Egy cikkében, amely a Népszavában jelent meg, a kormánypárti szavazókat nőelleneseknek, homofóboknak, rasszistáknak, illetve antiszemita mocsárban állóknak nevezte, akik szerinte hasonlóak Erdogan török és Lukasenka fehérorosz államfő szavazóihoz. Ám úgy tűnik, a véleményvezér a baloldal szívébe sem tudta belopni magát. Néhány évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő vádolta meg Lengyelt azzal, hogy ki akarja őt túrni az ellenzéki koalíció vezetéséből, ő azonban tagadta, hogy köze lenne bármilyen szervezkedéshez.