Belföld

Kétes értékű hírnévért küzd a DK-s szakértő

A vizitdíj megtartásáért lobbizó vándorszakértő, Komáromi Zoltán majdnem kétmillióért vizitál Niedermüller Péternél

Az elmúlt hetekben a balliberális médiumok előszeretettel idézték a DK egészségügyi szakemberét, Komáromi Zoltán háziorvost, aki korábban azzal híresült el, hogy a vizitdíj megtartása érdekében kampányolt.

Kétes értékű hírnévért küzd a DK-s szakértő
Gyurcsány szócsöve sok helyen feltűnt
Fotó: Facebook

Átlagos háziorvosból akkor vált országos hírűvé Komáromi Zoltán, amikor 2008-ban a Gyurcsány-kormány idején a szaktárca által kinevezett országos háziorvosi szakfelügyelőként a vizitdíj megtartását szorgalmazta, és ennek érdekében az orvosok körében aláírásgyűjtésbe kezdett. Sok sikerrel nem járt, agitációja ellenére még kétszázan sem támogatták akcióját, ám azt bizonyította, hogy az észszerűséggel szemben is képes érvelni.

A vizitdíj eltörlését jelentő népszavazás után szakított Gyurcsány Ferenccel, ő is új utakat keresett, és az Együttben kezdett politizálni. A közvélemény-kutatók által a hibahatáron jegyzett szervezet segítségével a XII. kerületben polgármesteri ambíciókat szőtt, ám mivel a párt képtelen volt népszerűségben hozzá felnőni, kilépett az Együttből, és igyekezett visszatáncolni az MSZP-hez. Például a szegedi polgármester, Botka László mögött is feltűnt

. Miután az MSZP megbuktatta saját korábbi miniszterelnök-jelöltjét, Komáromi ismét továbbállt, így jutott vissza a bukott kormányfőhöz, aki mellett járványügyi szakemberré válhatott annak ellenére, hogy a gyógyítást már évek óta nem érzi hivatásának, helyette inkább politikai ambíciókat táplál.

Három éve a Népszavában éppen arról értekezett, hogy két héten belül eladja a praxisát, mert szakmapolitikus kíván lenni. Az országgyűlési választások kudarca okán ismét változtatott álláspontján, és inkább megtartotta praxisát, amely remek lehetőséget kínál számára, hogy gyakorló orvosként tovább politizáljon.

Ebben jelentős támogatást kap, hiszen Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere megválasztása óta leginkább a pártközeli emberek pozícióba juttatásával foglalkozik: Czeglédy Csaba ügyvédi irodája mellett Komáromi sem járt rosszul, neki 1,8 millió forintnyi közpénz érkezik a számlájára. Úgy tűnik, Komáromi képes bármit állítani, ami nem állja meg a valóság próbáját. Az orosz vakcina elleni harcban például arra utalt, hogy a szovjet időkben szigorúbbak voltak az egészségügyi szabályok napjaink előírásainál.

Kapcsolódó írásaink