Belföld
Brutális baloldali kulturális erőszak Erzsébetvárosban

A nagyobbik kormánypárt hétfői közleménye emlékeztet, hogy a kerület kereszténygyűlölő polgármestere elvette a méltán híres művészeti műhely elől az épületet. Emlékeztetnek, hogy ebben az iskolában tanult valamikor Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész és Presser Gábor, a fantasztikus dalokat alkotó LGT alapítója is.
Hozzáteszik, hogy intézményt kifejezetten a zeneiskola számára, annak szakmai vezetésével egyeztetve újította fel az előző, fideszes vezetésű önkormányzat, amely a szakmai elvárásoknak megfelelően, zeneszobákkal, hangszigetelt ajtókkal, ablakokkal, hangolóhelyiséggel és próbatermekkel rendelkezik.
A Vattamány Zsolt által vezetett előző önkormányzat képviselőtestületének szinte minden tagja, beleértve a jelenlegi városvezetéshez tartozó képviselőket is, megszavazta, hogy az épületben a Molnár Antal Zeneiskola kapjon helyet. Ám ebben az új iskolában egy napot sem tudtak eltölteni a tanárok és a tanulók, mert a baloldali önkormányzat 2019 ősze óta nem adta birtokba nekik, akik azóta is bizonytalanságban élnek.
A több százmillió forintból felszerelt épületet most politikai célra használja fel az elszabadult hajóágyúként romboló DK-s vezetés. Ahelyett, hogy erzsébetvárosi művészpalánták tanulnának a nekik felújított iskolában modern, 21. századi körülmények között, most innen minden jel szerint egy kulturális álarcot viselő baloldali kampányközpont fogja mérgezni a közélet levegőjét - fogalmaz a helyi Fidesz közleménye.
A nagyobbik kormánypárt erzsébetvárosi szervezete felháborítónak tartja, hogy a baloldal már a látszatra sem adva építi le Erzsébetváros kulturális életét és helyette balos haveroknak játssza át az oktatást szolgálni hivatott intézményt.
Egyúttal felszólítják Niedermüller Pétert, hogy haladéktalanul adjon hasonló felszereltségű és kialakítású épületet a zeneiskola számára, ahova az a 600 növendék, akiktől ma az épületet elvette, beköltözhet.
A Fidesz emellett a közleményben tudatta: vizsgálják, hogy milyen jogszabályt sértett a „Niedermüller-féle politikai rablóbanda” a pályáztatás során és magyarázatot vár arra a botrányt botrányra halmozó baloldali vezetéstől - beleértve a mindenhez bólogató Momentumot is -, hogy a baloldal választási ígéreteit megszegve honnan veszi a bátorságot Erzsébetváros zenei közösségének a lenézésére és arcul csapására.