Belföld
Kocsis Máté: Szimpla tahóság, amit a baloldal művel
Szimpla tahóság – így fogalmaz Facebook-oldalán a frakcióvezető.
Rendben, akkor ezúton: például szeretnénk viselkedni tudó, legalább a járványhelyzetben felelősségteljesen eljáró, havi másfél-kétmillió forintos fizetésükért néha valami hasznosat is tevő baloldali képviselőket. Szeretnénk továbbá ha nem tennék az ország házát rendszeresen a verbális erőszak és az obszcenitás helyszínévé, illetve szeretnénk ha olcsó politikai haszonlesésből - például az oltással kapcsolatban tett valótlan állításokkal - nem veszélyeztetnék a magyar emberek egészségét – foglalta össze Kocsis Máté.
Az is nagyszerű lenne, ha nem hazudnának ipari méretekben, és nem gyártanának álhíreket, kamuvideókat. Egyidejűleg tisztában vagyunk vele, hogy mindez teljesen reménytelen – emeli ki a frakcióvezető.
Bejegyzése végén hangsúlyozza, hogy ahogyan a járványhelyzetben tavaly is tette, idén is folyamatosan ülésezni fog az Országgyűlés, és a védekezéshez szükséges döntéseket meg fogják hozni, akár a baloldallal, akár nélküle.
Alább olvashatják a hivatalosan megküldött levelet.
Tisztelt Frakcióvezető Asszony!
Tisztelt Frakcióvezető Úr!
Nagy örömmel értesültünk arról, hogy a Házbizottság legutóbbi ülésén az egyetlen jelen lévő ellenzéki képviselő javasolta, hogy az ülésszak megkezdése előtt hétpárti egyeztetést tartsunk. Ez természetesen egybe esett a mi elképzeléseinkkel is, hiszen a világjárvány kezdete óta valamennyi ülésszak kapcsán ez a hétpárti egyeztetés a kezdeményezésünkre meg is valósult. Az utolsó ilyen egyeztetésen valamennyi ellenzéki frakció kifejezte örömét, hogy a Fidesz kezdeményezett ilyen tárgyalásokat. Ehhez képest komoly megdöbbenést okozott, hogy Önök a mai tárgyaláson nem vettek részt, meghívásunkat nem fogadták el, hanem írásbeli javaslat megtételére szólítottak fel bennünket. Tájékoztatom Önöket, hogy kérésüknek megfelelően javaslatainkat írásban elkészítjük és azokat megismerhetik az Országgyűlésről szóló törvény ide vonatkozó rendelkezései alapján a Házbizottságnak az Országgyűlés tavaszi ülésszakát előkészítő ülésén.
Budapest, 2021. február 4.
Tisztelettel:
Kocsis Máté frakcióvezető
Balla György frakcióigazgató