Felére csökkent az elvándorlást tervező orvosok száma tíz év alatt

A 2010 és 2019 közötti orvosmigráció jellemzőiről tett közzé tanulmányt Golovics József és Zsinkó Máté a Magyar Tudomány folyóirat legfrissebb számában. A szerzők a külföldi munkavállaláshoz szükséges, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól (ÁEEK) igényelhető hatósági bizonyítványok adatai alapján tekintették át a migrációs potenciál trendjeit és a kivándorlást tervező magyar orvosok demográfiai, képzettség szerinti összetételét, valamint célországra vonatkozó preferenciáit.

Felidézik, hogy a magyar orvosok kivándorlása a 2004-es európai uniós csatlakozást követő években élénkült fel, később az osztrák és német munkaerőpiaci moratóriumok feloldása tovább fokozta. Az uniós csatlakozást követő időszak elvándorló orvosai az adatok alapján jellemzően a fiatalabb, családdal még nem rendelkező korosztályból kerültek ki, ami egyúttal az orvosszakma hazai elöregedéséhez is hozzájárult.

A migrációs szándék hátterében többek között az alacsony bérek, a kedvezőtlen munkahelyi körülmények – eszközellátottság, leterheltség –, a nem eléggé biztató előrejutási lehetőségek, valamint a megbecsültség érzésének hiánya álltak.

A 2010 óta eltelt időszak orvosmigrációs trendjeinek mélyebb elemzéséhez a fő forrást az ÁEEK külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványai jelentették. Ezen dokumentumok megléte szükséges feltétele a külföldön történő elhelyezkedésnek, így reális képet kaphatunk az elvándorlási szándékról.

A statisztika nem mutatja ugyanakkor, hogy a külföldi munkavállalás ténylegesen megvalósult-e, mint ahogy arról sem ad információt, hogy ha igen, akkor teljes vagy részmunkaidőben, például a hazai praxis megtartása mellett. Emellett az sem kizárt, hogy a kérelmező azóta visszatért Magyarországra.

Az uniós csatlakozás évében az összes kiállított hatósági bizonyítvány száma alig haladta meg az ötszázat, 2010-re viszont már több mint nyolcszáz igénylő orvos volt. A következő két évben ez a kör tovább bővült, ami a szerzők szerint főként a németországi munkaerőpiaci moratórium feloldásával függhetett össze.

Ezt követően azonban jelentős mértékű csökkenés figyelhető meg, 2019-re az igénylők száma négyszáz fő alá, a 2010-es érték 46 százalékára esett vissza. A tanulmányban figyelmeztetnek ugyanakkor arra is, hogy a szám még mindig magas: tíz év alatt összesen meghaladta a hatezret. Nem mellesleg a vizsgált időszak potenciális kivándorlói mintegy tizenegy százalékát teszik ki a 2018-ban az alapnyilvántartásban szereplő, 56 ezer orvosénak.

Az igénylések száma azonban nem feltétlenül azonos a tényleges országelhagyók létszámával. Az ÁEEK adataiból látszik, hogy 2010 óta folyamatosan nyílt az olló az összes igénylő és azok száma között, akik első alkalommal igényeltek hatósági bizonyítványt. A szerzők szerint ez arra utalhat, hogy az igénylők jelentős része a hatósági bizonyítvány kiállítása után is Magyarországon maradt, és csak tervezte a kivándorlást.

Az adatok alapján valószínűleg a hatósági bizonyítványt igénylők harmada végül nem élt a külföldre vándorlás lehetőségével. Viszont 2010 és 2018 között összesen 3787 magyar orvos nem volt vényfelíróként jelen a magyar egészségügyben – mutat rá a tanulmány, hozzáfűzve, ugyanebben az időszakban 12 768 orvost vettek fel újonnan az alapnyilvántartásba.

Demográfiai mutatók szerint a potenciálisan kivándorló orvosok vegyes képet mutatnak: kezdetben magasabb volt a férfiak részaránya, de a nemi összetétel az évtized második felében kiegyenlítettebbé vált.

Bár csökkent a fiatalabb, negyven év alatti korosztályhoz tartozók száma az elmúlt években, arányuk még így is rendkívül magas az igénylők között, minden évben rendre bőven ötven százalék feletti. A szerzők szerint aggasztó tény, hogy a tíz év alatt összességében 28 százalékra rúg a harminc év alatti igénylők aránya, vagyis a frissen diplomázó orvosok jelentős része külföldön tervezhette a pályakezdést.

Az igénylések területi eloszlása nagyjából egyenletes, magasabb értékek csak a főváros és a további három orvosi egyetem – Debrecen, Pécs, Szeged – vonzáskörzetében láthatók. Ezenkívül a nyugati határon fekvő két megyét (Győr-Moson-Sopron és Vas) érinti arányaiban jobban a kivándorlás, míg Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében – ott, ahol az országon belül a legalacsonyabb a tízezer lakosra vetített orvosok száma – kisebb az elvándorlási kedv.

A képesítéseket vizsgálva megállapítható, hogy a belgyógyászati és háziorvostani szakterületekről igényeltek a legtöbben hatósági bizonyítványt. Arányaiban viszont a kivándorlás veszélye – a praktizáló szakorvosok számához viszonyítva – az aneszteziológia és intenzív terápia, valamint a sebészet területeit érintette leginkább. Szintén magas relatív érintettség mutatkozik a fül-orr-gégegyógyászat, valamint a patológiai és ortopédiai területeken.

Az összegzés szerint a kivándorlási szándékok intenzitása inkább az évtized elején volt erőteljes. Azóta – legalábbis a szándékról árulkodó, a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványok igénylésében – erőteljesen csökkenő trend mutatkozik, ám ezek száma az utóbbi években is három-négyszázra rúgott, igaz, az igénylők egy része valószínűleg nem hagyta el az országot, vagy hazatért.

A kedvező trendet tovább erősítheti a januártól indult, korábban az orvoskamara által követelt, majd történelminek nevezett, hatalmas mértékű béremelés.