Belföld

Elkezdődött a baloldali kiszorítósdi

Egy évvel a választások előtt megindultak a hatalmi harcok a Gyurcsány Ferenc vezette bevándorláspárti ellenzéken belül, többen rúgnának labdába, nagy a tülekedés

Egy évvel az országgyűlési választásokat megelőzően megkezdődtek a hatalmi harcok a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalon belül.

Elkezdődött a baloldali kiszorítósdi
Szivárványos álmok. Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Bár a bevándorláspárti baloldali koalíció igyekszik a belső konfliktusokat elsimítani, mondván, ezek csak az előválasztásokra delegált jelöltállításokról szólnak, a lapunknak nyilatkozó források egybehangzó véleménye szerint viszont erről szó sincs.

Közismert, hogy Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere január közepén kirúgta a város DK-s alpolgármesterét, a Gyurcsány-párt helyi szervezetének elnökét, Jószai Attilát, a héten pedig menesztette az MSZP szigetszentmiklósi elnökét, Fazekas-Verba Szabolcsot is.

A Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) politikusa döntéseivel egyértelműen saját szövetségeseinek tett keresztbe. Információink szerint Jószai eltávolítása mögött az áll, hogy a Gyurcsány-párt az egykori alpolgármester feleségét, Jószai Szarka Teodórát indítaná a baloldali előválasztáson.

Jószai menesztése egyébiránt a helyi Momentumnak sem tetszett, közösségi oldalukon azt írták: „Nem kívánunk részt venni az elmérgesedő hatalmi harcokban.” Úgy tudjuk, emiatt Fekete-Győr Andrásék is indítanak jelöltet a Pest megye 8-as számú egyéni választókerületében zajló előválasztáson, illetve az LMP sem zárkózott el a megméretéstől.

Pécsett egy kinevezés robbantotta fel a szivárványkoalíciót. Mint azt lapunk megírta, Péterffy Attila polgármester december közepén azt a szocialista Nyőgéri Lajost nevezte ki harmadik számú helyettesének, akit korábban a város gazdasági bizottságának élére szánt, de a választási szövetségesek kiderítették róla, hogy több magáncégének vezetésétől is el van tiltva.

Mi több, az MSZP-s politikusnak rágalmazás miatt büntetőügye is volt, ami miatt elmarasztalták. Úgy tudjuk, a baloldali belharcok egyértelműen Baranya megye 1-es számú egyéni választókerületi jelöltállításáról szólnak.

Szintén sokakat meglepett, hogy a fehér poros és korrupciós botrányokkal terhelt kispesti önkormányzat momentumos képviselője, Paróczai Anikó is bejelentkezett az előválasztásra, amelyen olyan politikusokkal kell megmérkőznie, mint a DK-s Arató Gergely, illetve a szocialista Burány Sándor.

Bár Paróczai Anikónak előzetesen nem osztottak lapot a budapesti 9-es egyéni választókerületben, főleg hogy korrupcióellenes fellépései rendre elbuknak, azonban mivel az MSZP-s Burány esélyeinek nem igazán kedvez, hogy az ő pártfogoltja, Kránitz Krisztián volt a kerületi vagyonkezelő igazgatója, ezáltal Paróczai lehetőségei nőttek.

Kapcsolódó írásaink