Belföld
A belvárosi irodaházat is felfalta Gyurcsány Altusa
A Szalay utcai ingatlan megszerzése kapcsán hűtlen kezelés volt a gyanú, ám az ügy elévült

Vagyonkezelő cégét, az Altust teljesen kiürítette, az államtól szinte ingyen szerzett balatonőszödi ingatlant is áruba bocsátotta, s megvált a Szalay utcai, a Parlament közelében található hétszintes irodaháztól is. A szerzés azt követően történt, hogy feleségül vette a Miniszterelnöki Hivatalban (MEH) dolgozó Dobrev Klárát.
Gyurcsánynak az ingatlan megszerzésében az egykori KISZ-es pajtás, Szilvásy György, a MEH államtitkára segédkezett.
Gyurcsány cége, az Altus értékbecslőként tűnt fel az ügyletben, az épület hatodik és hetedik emeletén lévő ingatlanok értékét 16,04 millió forintban, a földszinten lévő ingatlan értékét 9,794 millió forintban állapítva meg. E becslés alapján 1994-ben a Gyurcsány érdekeltségébe tartozó Aldo Kft. megvásárolta a hatodik és hetedik emeleti ingatlanokat, a földszintiekhez pedig hatmillióért jutott hozzá. Utóbbiakat az állami tulajdonú Közlönykiadó százmillió forintért felújította, a MEH pedig szintén százmillióért visszabérelte, mivel ebben alakította ki Gyurcsány a képviselői klubot.

Az Aldo Kft. által megvásárolt ingatlanokat később 45,3 millió forintért az Altus Rt.-be apportálták. Gyurcsány tehát a 45 milliós ingatlant 16 millióért szerezte meg az államtól, és az ingatlanok felújítására fordított állami pénzeket is figyelembe véve – az akkori Fidesz-frakció szerint – 247,8 millió forinttal gazdagodott.
Az ügyészség az Altus Rt. által az államtól megszerzett Szalay utcai ingatlan kapcsán különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúját állapította meg, ám 2005. december 20-án elévült a büntethetőség – állapította meg az ügyészség 2006-ban.
A Szalay utcai ingatlan is azok közé tartozott, amelyekről sosem tudtuk meg, hogy hogyan és mennyit fialtak a vagyonszerzés bűvész-inasaként emlegetett Gyurcsány Ferencnek.