Belföld

Csókay Andrással folytatódik az első pénteki ima

Már nemcsak nemzetünkért és Magyarországért, a magzatokért és az édesanyákért is imádkoznak

Holnap, február 5-én 16 órától folytatódik a Mária Országa Imaközösség szokásos első pénteki imádsága, amelynek vendége ezúttal Csókay András idegsebész és felesége, Altay Daniella lesz.

Csókay Andrással folytatódik az első pénteki ima
Fotó: Facebook

Előtte, 15:45-től hangszeren fog közreműködni Erdős Zoltán tárogatóművész, aki a magyar tárogatómuzsika évszázadaiból hoz válogatást, az imádságot követően pedig eljátssza a Boldogasszony Anyánk kezdetű népéneket, a régi magyar katolikus himnuszt.

Az alkalmat közvetíti a Bonum TV, a Katolikus Rádió és a Mária Rádió Facebook-oldala. Kiss Antal, az imaközösség alapítója lapunknak elmondta: már nemcsak nemzetünkért és Magyarországért, hanem a magzatokért és az édesanyákért is imádkoznak a pénteki alkalmakkor, amelyekbe mostanra a médiumokon keresztül csaknem százezren kapcsolódnak be, így egyfajta szolidáris egységet is megvalósítanak.

„Nem tudjuk, hogy ki és milyen beállítottságú, aki imádkozik minden hónap első péntekén a nemzetünkért” – fogalmazott.

Az imaközösség tavaly januárban alakult meg azzal a céllal, hogy a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptemberi kezdetéig kilenc alkalommal, minden hónap első péntekén a Várkert Bazár feletti Vízhordó lépcsőnél álló, Dunára néző Mária-szobornál mondjanak el közösen egy rózsafüzért.

A koronavírus-járvány miatt az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett egyházi világesemény 2021-re került, a szervezők ekkor meghosszabbították az imát is. A járvány tavaszi, első hulláma idején a rózsafüzért már egyszer online térbe helyezték át, és a gyülekezési korlátozás miatt személyesen most sem lehet csatlakozni.

Kiss Antal hangsúlyozta azt is: a rózsafüzér sokak számára tűnhet túlságosan időigényesnek, ezért arra buzdít mindenkit, hogy szánjon tíz másodpercet erre a célra, és mondja el a következő fohászt: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, áldd meg Magyarországot! Boldogasszony Anyánk, őrizd nemzetünket!”

Kapcsolódó írásaink