Belföld

Baranyi az általa kirúgott Soóst az SZFE-n igyekszik befeketíteni azzal, hogy helyet adott a lázadóknak

Balos mószerolás

„Soós Péter – bár titokban már a Vidnyánszky-féle SZFE-nél volt állásban – azért eleget tett a kérésünknek, hogy a #freeSZFE diákjai kapjanak nálunk próbahelyet” – írta Baranyi Krisztina Facebook-oldalán péntek este, megosztva a Kétfarkú Kutya Párt-i alpolgármester, Döme Zsuzsanna Suzi posztját, amely szerint Soós korábban az alpolgármester kérésére lehetőséget biztosított a Suzihoz forduló, „próbaterem nélkül maradt SZFE-s diákoknak”.

Tehát Ferencváros balliberális polgármestere nem csupán kirúgta a színigazgatót, de a színművészeti vezetésénél is igyekszik befeketíteni a maga módján. Amint megírtuk, Baranyi csütörtökön közölte, hogy azonnali hatállyal megszüntette a Pinceszínház igazgatójának munkaviszonyát. Döntését azzal indokolta: Soós Péter nem tájékoztatta arról, hogy oktatónak szerződött „a Vidnyánszky-féle” SZFE-re. Soós a Mandinernek elmondta, szeptembertől vett volna részt az oktatásban az SZFE-n félállásban, csupán heti négy órában, és azt gondolta, ehhez nem kell engedélyt kérnie az önkormányzattól. Miután a sajtóban megjelent a lista az oktatók nevével, Döme Zsuzsanna Suzi magyarázatot követelt tőle, majd behívták egy beszélgetésre, amelyen az igazgató elnézést kért, amiért elmulasztott engedélyt kérni, mire Baranyi közölte, az ügynek következménye lesz. Végül abban állapodtak meg, hogy Soós nyújtson be egy kérvényt. Egy hét múlva ismét behívták, akkor Baranyi már nem fogadta, a jegyző tette elé a felmondólevelet, amely szerint „magatartása bizalomvesztést eredményezett”. Noha Baranyi a szerződésszegésre hivatkozott, és az ATV-ben nyilatkozva is visszautasította, hogy politikai döntés született volna, eljárása ennek ellenkezőjére utal. Úgy tűnik továbbá, a Pinceszínház válhat az SZFE-s lázadók „alternatív szellemi műhelyévé”.

Kapcsolódó írásaink