Belföld
Az átlagosnál is nehezebb helyzetben vannak most a fogyatékkal élő gyerekek
A személyes találkozásokat, szociális ingereket, a gyógytornász és egyéb szakemberek segítségét nem lehet pótolni, a vírus pedig fokozott veszélyt jelenthet a halmozottan sérültekre

Ráadásul mindez az ő érdekében történik: semmiképp nem kaphatja el az új koronavírust, a kisfiú ugyanis halmozottan sérült, értelmileg középsúlyos fogyatékos kategóriába sorolt, emellett gyengénlátó és mozgásában is korlátozott. Pénzes Xénia, a tízéves Oli anyukája elmondja: a gyermek oxigénhiánnyal született a nyakára tekeredett köldökzsinór miatt, aminek következtében a teljes agyra kiterjedő agyvérzést kapott. A gyerekhez hetente kétszer masszőr és gyógytornász jár, heti egy alkalommal pedig gyógy- és szomatopedagógus foglalkozik a kisfiúval Kecskeméten.
Szülei az intenzív terápiát is preferálják a halmozottan sérült kisgyermeknél, ami tavaly, a járvány megjelenése nyomán azt jelentette, hogy négy-öthetente felköltözött a család Solymárra, a Borsóház nemzetközi intenzív terápiás központba. A speciális centrumban napi hat órában foglalkoztak a gyermekükkel, látás-, mozgás- és értelmi fejlesztésben egyaránt részesítették. Egy-egy hét Solymáron bő kettőszázezer forintba kerül, ami teljes egészében a családi büdzsét terheli. Szerencsére, a kapott támogatások révén ezt megengedhetik maguknak.
Digitális oktatás
Normál körülmények között Oli fejlesztő-nevelő osztályba jár Tiszaföldvárra, ahová naponta viszik a szülők Lakitelekről. Reggel 8 és 12 óra között van az intézményben, ahol különféle foglalkozásokon és fejlesztéseken vesz részt. Hetente két alkalommal látássérültekkel foglalkozó fejlesztő pedagógus is jár hozzá. Délután magánfoglalkozásokon vesz részt a kisfiú.
A koronavírus megjelenése sajnos, e téren is teljesen felborította a gyermek és a család életét. Bár a kormánydöntés értelmében csupán a középiskoláknak kellett volna áttérniük digitális oktatásra, Oli tanintézménye is az online térbe helyezte át a tanítást. Ez a lépés az iskola részéről teljesen indokolt, hiszen a kombinált lemaradású gyermekekkel nagyon nehéz betartatni a higiéniai előírásokat. A gyermekek ugyanis nem minden esetben képesek a szájuk elé emelni a kezüket. Elég, ha csak tüsszent vagy köhög egy tanuló, már az is hatalmas kockázatot jelent a környezetére. Azzal viszont, hogy Olivér látássérült, rendkívül nehéz helyzetbe került az online oktatás során.
Az iskolai jelenlét hiánya azért is problémás, mert a gyermeket nem érik megfelelő szociális ingerek – mondja Oli anyukája. Ezt a fajta élményt nehezen tudja otthon pótolni a szülő, főleg náluk, ahol nincs testvér, s a szomszédban sincs hasonló korú gyermek. Édesanyja gyakran tornáztatja Olivért, ám a kisfiú éppen azt a korszakát éli, amikor már nincs mindig kedve szülőjével elvégezni a gyakorlatokat, szerinte anyukája „nem igazi terapeuta”. A kisfiú előszeretettel közlekedik a szőnyegen gurulva, ám ez a mozgásfajta nem helyettesíti a különböző végtagok, testrészek mozgatását. A karantén alatt feszesebbek lettek a végtagjai, izmait nehezebb lett átmasszírozni.
Gyógytornászuk jelenleg nincs, mivel aki eddig Olivérhez járt, főállásban kórházi alkalmazott, ezért abban állapodtak meg, hogy óvatosságból egy időre felfüggesztik a foglalkozásokat.
Korcsinszky Tímeáék tavaly, az első hullám idején nagyon megijedtek, hogy ebből komoly baj lehet. Fia koraszülöttként jött a világra. Születésekor oxigénhiány lépett fel az agyában, emiatt mozgássérült lett, kerekesszékkel jár. A tizenhárom éves Milánnak sérült a finommotorikája, így laptopon tanul. Szintén a Borsóházba jár, ahol szeretettel fogadták, de a tavaszi korlátozások idején nem merték a gyereket elvinni oda, tartva a fertőzéstől.
Milán iskolájában, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben Tímea szerint viszonylag jól kezelték a helyzetet. Eleinte azt volt nehéz számukra összehangolni, hogy melyik pedagógus, hová tölti fel a tananyagot, illetve hogyan kell visszaküldeni az elkészült leckéket. Nem volt egy egységes koncepció. Ahogy az anyuka fogalmaz, tavasszal az első két-három hét „nagyon kemény volt”. Az újabb korlátozásokat azonban még az elsőnél is rosszabbul élik meg, hiszen hosszabb ideje is tart és országosan kiterjedtebb is a fertőzés. Milán szülei nagyon tartanak a vírustól, illetve annak szövődményeitől, mert úgy vélik, hogy a gyermek a veszélyeztetett körbe tartozik.
A videókonferencia keretében leadott tananyagot Milán jobbára el tudja sajátítani. A család nem ért egyet azzal, hogy fiukat hiányzónak írják be az iskolában, mivel a háziorvos igazolta, hogy a gyermek veszélyeztetett. A videókonferencián ugyanúgy részt vesz, mint tavasszal. (Az iskola egyébként nem okolható emiatt, az ide vonatkozó kormányrendelet kimondja: az általános iskolákban jelenléti oktatás zajlik.)
Tímea könyvelőirodában dolgozik, ahol home office-t rendelt el a vezetőség mindkét hullám során. Azaz a szülő meg tudja oldani a gyerek felügyeletét, ám a tanintézményben nincs lehetőség hibridoktatásra, ahogy a tavaszi korlátozások során volt, pedig a Mozgásjavító kiválóan felszerelt intézmény.
A tanítási rend más problémát is okozott a családnak, hiszen általános iskolás, tizenkét éves lányuknak iskolába kell járni, és félnek attól, hogy a leányuk esetleg hazaviszi a betegséget és megfertőzi a testvérét.
Új kihívások
„A bezártság eleinte izgalmas életformának tűnt, új feladatokat és kihívásokat hozott az életünkbe” – emlékszik vissza az üllői Ivócs Gabriella, a tizenegy éves Dalma édesanyja a tavaly tavaszi korlátozásokra. „Élveztük, hogy nem kell hajnalban, háromnegyed ötkor ébrednünk, rohannunk az iskolába, és végre sokat lehettünk együtt, még az online oktatás akadályait is viszonylag gyorsan megugrottuk” – teszi hozzá.
A koraszülött kislány a szülés közben agyvérzést kapott, és eltörött mindkét combcsontja, később leállt a tüdeje, újra kellett éleszteni. Dalma kerekesszékkel közlekedik, s mint minden mozgássérült gyermeknek, neki is nagyon fontos a gyógytorna. Elsősorban a további fejlődéséhez elengedhetetlen, de a már elért állapot szinten tartásához is szükséges. Dalmát édesanyja tornáztatta a megadott feladatok alapján.
Ám ahogy teltek-múltak a napok, Gabriella kezdett aggódni, mert látta: az ő keze és ereje kevés ahhoz, hogy úgy átmozgassa kislány izmait, ahogy azt a hozzáértők teszik napi, heti rendszerességgel. A járvány miatt ráadásul minden gyógytornász „bezárkózott”, így a kislány csak édesanyjára számíthatott. Dalma gerince a sok üléstől elkezdett ferdülni, így szülei amiatt is féltek, nehogy ez az állapot esetleg rosszabbra forduljon. „Határozottan kijelenthetem, hogy a gyógytornász munkáját egyáltalán nem lehet pótolni. Segítségük és a vízben végzett feladatok hiánya elég hamar érezhetővé vált, remélem, hogy ez nem rontott sokat a gyerek már elért állapotán” – mondja az anyuka. Azóta is kétségbeesetten próbálnak gyógytornászt és elérhető kezeléseket találni, hogy visszajussanak a gyermekkel arra a szintre, ahol tartottak.
A digitális oktatás során elég volt néhány hét, hogy érezzék: ez a helyzet nem lesz olyan könnyű, mint ahogyan azt az elején gondolták, bár nagyon próbálták jól beosztani az idejüket. Dalma sokszor késő estig tanult, ám édesanyja nem tudta úgy átadni neki a tananyagot, ahogy azt egy szakember. Azok a tantárgyak, amelyeket az anyuka is kedvel, mint a történelem, a nyelvtan, az irodalom vagy az angol könnyen mentek, de a matekkal már akadtak gondjai.
Dalmáéknak egyes tantárgyakból volt online oktatásuk, néhányból azonban nem, ami nagyon hiányzott, kevésnek tűnt, hogy csak a feladatokat kapták. Ha nehéz feladattal találta magát szemben a gyermek, a családnak igen sok időt kellett arra fordítani, hogy segítsék. Az iskolában ilyen esetekben segítő asszisztens támogatja a gyerekeket, ezt a szerepet azonban most a szülőknek kellett betölteni. Emellett meg kellett felelniük a munkahelyükön, és a háztartást is vezetniük kellett.
„Dalmáék osztályfőnöke nagyon odafigyelt arra, hogy folyamatosan tartsa a kapcsolatot a gyerekekkel, illetve több olyan tanár is adott online órákat, akik korábban még soha nem használtak számítógépet. Minden tiszteletem az övék” – idézi fel a kislány anyukája. Véleménye szerint ez sokkal jobb volt a gyerekeknek, mert tudtak kérdezni, ha nem értettek valamit, sőt, még online verskikérdezésre is sor került. Az online órák után a gyerkőcök néha maradtak a világhálón, és azt is megvitatták, ki, hogy érzi magát.
Dalma szerint a legrosszabb az volt a tavaly tavaszi karantén idején, hogy nem tudott találkozni a legjobb barátnőjével és a barátaival, sem az iskolában, sem a szabadidejében. A kislánynak hiányoztak a társai, s még szerencse, hogy a technika lehetőséget nyújtott arra, hogy legalább virtuálisan együtt lehettek.
Parasport nélkül
A kislány kiemelkedő paraboccia sportoló. Tavaly megtörtént a klasszifikációja is, de az edzések a vírus miatt teljesen elmaradtak, és ahogy minden területen, ebben a sportágban is nagyon fontos a sok gyakorlás. Edzőjük rendszeresen szervez online meetinget, hogy a csapat össze tudjon tartani, ám ezek a virtuális találkozások természetesen nem helyettesíthetik a gyakorlást.
Azóta már újrakezdték az iskolát, ami megkönnyíti a szülők dolgát annyiban, hogy a saját munkájukra jobban tudnak koncentrálni, míg a gyerekeknek olyan oktatásban van részük, amire szükségük van. Dalma nagyon örült, hogy újra mehetett iskolába, és láthatja az osztálytársakat, ugyanakkor mindenki félt, hogy a gyakorlatban hogyan fog működni a távolságtartás. A szülők tartanak attól is, hogy gyermekeik esetleg elkapják a vírust, hiszen nem tudni, hogyan reagálnának rá.