Belföld

Az idősotthonoké lesz mostantól az oltásprioritás

Hamarosan lezárul az egészségügyi dolgozók beoltása, a szociális intézményekben indul a vakcinakampány

Eddig több, mint 152 ezer fő kapta meg a koronavírus elleni készítmény első, közel 18 ezren pedig már a második dózisát. A járvány elleni védekezésben részt vevő egyetemisták száma meghaladja az ötezret.

Az idősotthonoké lesz mostantól az oltásprioritás
Új fejezet a védekezésben: a szépkorúak felé tolódik a hangsúly
Fotó: MTI/Komka Péter

Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása napokon belül lezárul, és intenzívebbé válik az idősotthonokban és a szociális intézményekben – mondta Müller Cecília az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján. Az országos tiszti főorvos kiemelte: eddig hét Pfizer- és egy Moderna-szállítmánnyal 201 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezett. Ebből a mennyiségből 152 704-en kapták meg az első védőoltást, 17 772-en már a másodikat is. Közölte azt is, megérkezett a Lilly gyógyszercég bamlanivimab antitest terápián alapuló készítménye, aminek alkalmazásával a fertőzés kezdeti állapotában lévő betegek passzív immunizációja történik meg. Az aktuális számokról pedig úgy tájékoztatott, szerdára 1004 újabb állampolgárnál mutatták ki a fertőzést és elhunyt 85 beteg. Az aktív esetek száma 103 087, 3809 covidos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arról beszélt, eddig mintegy 5200 egyetemi hallgató vett részt a járvány elleni védekezésben. Csaknem ezer fiatal 64 különböző kórházban dolgozik vagy dolgozott, őket ezekre a helyszínekre kirendelték a kormányhivatalok. Az Országos Mentőszolgálat kötelékében pedig 17 757 műszakban teljesített szolgálatot mintegy 2200 fiatal.

Kiss Róbert az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese elmondta: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 135 emberrel szemben intézkedtek. Tömegközlekedési eszközökön, megállókban tíz, üzletekben 13 esetben kellett eljárniuk, míg a kijárási tilalmat 343 fő sértette meg – mondta.

Az ideiglenes engedély kiadását követően is figyelemmel kísérik az orosz Szputnyik V vakcina hatásosságát és biztonságosságát – áll az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tegnapi közleményében. Azt írták, a vakcinának még át kell esnie a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumi vizsgálatán. Az oltóanyag csak abban az esetben használható fel hazánkban, ha a laboratóriumi vizsgálat eredménye alapján a vakcina megfelelő minőségű.

Idén rajtol a történelmi béremelés

Idén 96,1 milliárd forintot fordít a kormány az alapellátásban dolgozó több mint tizennyolcezer orvos és szakdolgozó bérének emelésére. Ezzel az érintett kollégák jövedelme a szakellátásban résztvevőkével azonos szintre emelkedik – hangsúlyozta közösségi oldalán Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. A szakpolitikus a tegnapi kormányülést megelőzen azt írta, a kormány által támogatott, a praxisközösségek létrehozásáról és fejlesztéséről szóló előterjesztés részletszabályai értelmében a háziorvosok és fogorvosok jövedelme igazodni fog a történelmi orvosbéremelés során elfogadott szakorvosi bértáblához. A kabinet e lépéssel összhangban ösztönözni kívánja a háziorvosokat és fogorvosokat a praxisközöségbe történő belépésre a magas színvonalú ellátás biztosítása érdekében – közölte Kásler.
(NG)

Kapcsolódó írásaink

Nacsa: Újra lebukott a baloldal

ĀAz ellenzék kipécéz egyes vakcinákat, vitába száll a szakemberekkel és támadja a magyar gyógyszerészeti hatóságot + VIDEÓ