Belföld

Európában elsőként alkalmazhatunk egy, a mutáns koronavírus ellen is hatékony gyógyszert

Európában elsőként alkalmazhatja hazánk az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett bamlanivimab nevű készítményt. A legújabb vizsgálatok szerint ez a gyógyszer a koronavírus új típusú, angliai mutációja ellen is hatékony - írja Kásler Miklós hivatalos Facebook-oldalán.

Az emberi erőforrások minisztere emlékeztet, kezdeményezésére az OGYÉI 2020. december 12-én engedélyezte a készítmény vészhelyzeti, ideiglenes alkalmazását, az Operatív Törzs pedig a beszerzését. Ennek nyomán a magyar kormány szerződhetett elsőként a gyártóval, így március végéig három ütemben összesen 6236 ampulla érkezik Magyarországra.

A bamlanivimab egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg vérplazmájából, molekuláris technikával készült monoklonális antitest. A gyógyszer alkalmazásával lényegében a fertőzés kezdeti állapotában lévő betegek passzív immunizációjára kerül sor ellenanyagok bejuttatása által - írja a bejegyzésben Kásler.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink