Belföld

Zavartalanul zajlott le a középfokú felvételi

Ismét felsült a Szülői Hang nevű, rendszerint botránykeltéssel foglalkozó civil szervezet

A járványügyi szabályok szigorú betartásával írták meg a központi felvételit azok a tanulók, akik olyan intézménybe jelentkeztek, amelynél ez kötelező.

Szigorú biztonsági intézkedések mellett tartották meg az idei középiskolai felvételit szombaton. A járvány miatt a diákok a korábbinál lényegesen több, 535 helyszínen írták a feladatsorokat, összesen mintegy hetvenötezren. A 9. évfolyamba jelentkezők közül több mint 62 ezren írtak központi felvételit, a hatosztályos gimnáziumokba jelentkezők közül 8100, a nyolcosztályosba jelentkezők közül pedig 5200 diák adott számot tudásáról.

A diákok a magyar és a matematika feladatsorra 45–45 percet kaptak. A javítási-értékelési útmutatók már elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

Szintén a járványhelyzetre tekintettel idén két pótnapot is biztosítanak azoknak, akik most hétvégén nem tudták megírni a felvételit: január 28-án és február 5-én. Ezt a lehetőséget azonban csak azok a tanulók vehetik igénybe, akik igazoltan koronavírus-fertőzés, karantén vagy egyéb, önhibájukon kívüli ok miatt nem tudtak részt venni az írásbeli vizsgán. A köztelevízió körképében intézményvezetők és diákok beszéltek a felvételi járványügyi intézkedéseiről, a fertőtlenítésről, a testhőmérséklet-mérésről, a maszkviselésről érkezéskor, a távolságtartásról és a gyakori szellőztetésről a tantermekben, valamint arról, hogy a megírt feladatlapok huszonnégy órára „karanténba” kerülnek, a tanárok csak hétfőn kezdenek hozzá a javításhoz.

Most sem maradt el a szokásos álbotrány, a Szülői Hang nevű, zavarkeltéssel foglakozó „civil szervezet” egy nyelvtanfeladattal igyekezett bizonyítani, hogy aránytalanul nehéz kérdéseket kaptak a felvételizők. Azonban ismét csak azt sikerült alátámasztaniuk, hogy tájékozatlanok, és ezen nem is akarnak változtatni. Kis utánajárással kideríthették volna, hogy a halandzsaszöveg, amelyben a diákoknak különböző szófajokat kellett megtalálniuk, Grétsy László Nyelvi játékaink nagykönyve című könyvében is szerepel. Igaz, nem a legkönnyebbek közül való, hasonló feladatokkal azonban találkoznak a diákok az általános iskola éveiben és a felvételire készülés során is, tehát többségüket nem érhette váratlanul.

Kapcsolódó írásaink