Belföld
Februárban kezdődik Fekete-Győr és társa bűnügyében a bizonyítás

A vádirat szerint az első rendű terhelt, vagyis Szarvas Koppány Bendegúz 2018. december 12-én részt vett a Kossuth téri tüntetésen, amelyen meggyújtott egy pirotechnikai eszközt, amit – miután az már nem szikrázott, csak füstöt árasztott magából – a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé dobott.
Másnap Szarvas – a másodrendű vádlott, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke társaságában – újfent megjelent a Kossuth téri demonstráción, mindketten meggyújtottak pirotechnikai eszközöket, majd miután azok már csak füstöt bocsátottak ki magukból, Szarvas többet, míg Fekete-Győr egyet a rendőrök felé dobott.

A Momentum józsefvárosi képviselője egy azonosítatlan tárggyal is megdobta a rendőröket, akikkel később dulakodott is, majd egy földön talált könnygázpalackkal is feléjük fújt. Szarvas a tegnapi előkészítő ülésen nem ismerte be bűnösségét, nem mondott le tárgyaláshoz való jogáról sem, így miután a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.
Az első tárgyalási nap február 24-én lesz, amelyen a vádlottak és tanúk meghallgatása várható. A decemberi első előkészítő ülésen Fekete-Győr András tagadta, hogy rendőrökre támadt volna 2018-ban a Kossuth téri tüntetések során.
Nem fogadta el a vádhatóság ajánlatát, miszerint egy év hat hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kap, ha teljes körű beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról. Fekete-Győr Andrást csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja az ügyészség.