Belföld

Sikeresen indult az áldozatsegítő kampány

Varga Judit: Már negyedmillióan tekintették meg a közösségi médiában a Hétköznapi történetek sorozat első részét

Az elmúlt év legvégén indult áldozatsegítő kampány első epizódja a kapcsolati erőszakról szól. Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán hangsúlyozta: rendkívül fontos, hogy beszéljünk a témáról, mert számos esetben az áldozat saját magát hibáztatja a kialakult helyzet miatt.

Az első részt már csaknem negyedmillióan tekintették meg. A tárcavezető szerint örömteli a rengeteg visszajelzés, amit a videó kapcsán küldtek az állampolgárok.

„Velem ez nem történhet meg”, „nálunk ilyen nincs” – gyakran erre gondolunk, amikor a hírekben, az interneten az áldozattá válásról hallunk, olvasunk. Az erőszakra, a bántalmazásra, az áldozattá válásra hajlamosak vagyunk távoli, elvont fogalomként gondolni. Áldozattá azonban mi magunk is válhatunk, esetleg ott lehetnek a közelünkben, és segítségre van szükségük.

A sorozat első része Nóri és Ákos kapcsolatát dolgozza fel, amely első látásra akár ideálisnak is mondható. Nóri a mintafeleség, aki mindennap háromfogásos vacsorával várja haza férjét, Ákos pedig rendszeresen orchideával lepi meg párját. Azonban egyre sötétebb lesz a kép: kiderül, hogy Ákos teljesen uralma alatt tartja párját, a végén Csilla, a feleség munkatársa is rájön, milyen szörnyű titkot rejt a lakásukban található rengeteg orchidea.

Az Áldozatsegítő Központ – a valóságban is megtörtént esetek alapján – olyan videó-podcastsorozatot indított, amely segít felismerni az olyan a helyzeteket, mint amilyen például Nórié, illetve az olyan szituációkat, amelyekbe mi vagy szeretteink, ismerőseink is bármikor kerülhetünk.

A sorozat tíz részből áll, és olyan témákat dolgoz fel, mint a kapcsolati erőszak, az iskolai bántalmazás vagy az unokázós csalás.

A filmeket követően szakértők beszélgetnek az esetekről, segítenek abban, hogy a történetek szereplői közül kinek, miben és hogyan lehetne segítséget nyújtani.

Kapcsolódó írásaink