Belföld

A vakcina az egyetlen biztonságos módszer az egyén és a közösség számára

Vakcinainfó

Teljes mértékben támogatja, és mindenkinek, akinek nincs valamilyen ellenjavallata az oltással kapcsolatosan – mint például az oltóanyag valamilyen összetevőire való érzékenység vagy akut lázas megbetegedés – fontos lenne, hogy beoltassa magát – mondta lapunknak Felszeghi Sára főorvos, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának egyetemi docense.

A vakcina az egyetlen biztonságos módszer az egyén és a közösség számára
Felszeghi Sára
Fotó: MH

A szakember hozzátette: a vakcina az egyetlen biztonságos megoldás mind az egyén, mind a környezete szempontjából, és ez a záloga a járvány felszámolásának is. A mindennapi védekezési rutinról elmondta, hogy minden előírást betart a munkahelyén és azon kívül is.

Az orvosi rendelőben teljes védőfelszerelést használnak, a betegeket előjegyzés alapján fogadják, így kerülik el, hogy a váróban többen tartózkodjanak – tette hozzá. Kiemelte, hogy beérkezéskor, távozáskor a kézfertőtlenítés és a maszk viselése a betegek számára kötelező. Hozzáfűzte: utcán, üzletben is viseli a maszkot és a kesztyűt, a családdal, barátokkal pedig minimálisra csökkentették a találkozásokat.

Kapcsolódó írásaink

Keleti Ágnes is regisztrált a védőoltásra

ĀA szombaton századik születésnapját ünneplő tornásznő a kormányszóvivővel közösen jelentkezett be a vakcinainfo.gov.hu oldalra - Már több mint egymillióan jelentkeztek a védőoltásra

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom