Belföld
Gyurcsány érdekeit szolgálja a szivárványkoalíció megállapodása

A baloldali pártok vállalták, hogy a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást.
A hatpontos dokumentumot Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei, Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke írta alá az Országházban a pártok online közvetített sajtótájékoztatóját követően.
A megegyezésre már hetek óta lehetett számítani, ezért a Nézőpont Intézet december 14. és 16. között végzett felmérése már ilyen szempontok alapján készült. Kutatásuk eredménye azt mutatta, hogy decemberben a kormánypártokat a biztos szavazók 51 százaléka támogatná, míg a közös ellenzéki listát 43 százalék. A Kétfarkú Kutya Pártra 3, a Mi Hazánkra 2, míg Szanyi Tibor pártjára (ISZOMM) legfeljebb 1 százalékuk szavazna.
Ebben a számításban már szerepelnek azok a rejtőzködő ellenzéki szimpatizánsok is, akik közvetlenül nem fejezik ki valamelyik párttal, vagy a közös listával való szimpátiájukat, ám kormányváltást szeretnének. „Egy ilyen közös listánál nem jelenne meg automatikusan a pártok korábban külön-külön mért támogatottsága” – tájékoztatta lapunkat az eredmény összefüggéseiről Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője.
A hat párt között jelentős ideológiai ellentétek vannak, amely a szavazóiknál is megjelennek. Az emberek átlátják, hogy ez a közös lista egy hatalomtechnikai összefogás, amelynél lényegesen többre lenne szükség a közös kormányzáshoz. Ez a megállapodás Gyurcsány Ferencnek a legfontosabb, mert lehetőséget biztosít számára, hogy valamennyi ellenzéki pártot maga alá gyűrje. Azt már láttuk, hogy a szocialistákkal szemben sikeres volt, ez a lista pedig lehetővé teszi, hogy lépésről lépésre a többiekkel is ezt tegye - tette hozzá. (SNZs)
Hollik István Facebook-oldalán úgy vélekedett, „Gyurcsányék ma nagy bejelentést tettek, azonban valójában nem mondtak semmit”.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azonban hozzátett pár észrevételt az összefogáshoz:
- „A baloldali galerit az a Gyurcsány vezeti, aki az egész országot átverte és hazugsággal nyert választást 2006-ban.
- Jakab Péternek nem sült le a bőr a képéről 15 millió magyarról beszélni, amikor egy asztalnál ül a 2018-ban is a határon túliak ellen kampányoló Gyurcsánnyal, a 21 millió románozó MSZP-vel, és a románoknak kampányoló Momentummal.
- Fekete-Győr András olyan vehemensen igyekezett felolvasni az elé rakott papírból az oligarchák és korrupció ellenes kiáltványát, hogy észre sem vette, az asztalnál ülő Gyurcsány Ferencet az Apró-villából, a baloldal legnagyobb oligarcháját, aki a pártállami kapcsolataiból csinált vagyont a vadprivatizációban.”
„Most a járvány elleni védekezés ideje van itt. Ha ezen túl leszünk, lesz még idő a politizálásra is” - zárta bejegyzését Hollik István.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az összefogással kapcsolatban úgy fogalmazott Facebook-oldalán: „egyetlen kötőanyaga van: a kormány iránti gyűlölet. Ez sajnos sokkal erősebb, mint a foltokban meglévő hazaszeretetük”.
A Fidesz közleményben reagált az ellenzéki pártok nyilatkozatára.
„Elképesztő, hogy a baloldal a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom megszervezésével van elfoglalva. Ma is kiderült, hogy a baloldal igazi vezére Gyurcsány Ferenc és ugyanazok tolonganak a hatalomért, akik egyszer már tönkretették az országot” - írja a nagyobbik kormánypárt.