Belföld

Nemzetállamok és globalisták harca

Hétértékelő. Erőszakos kampányra készülhet a baloldal – vélekedett lapunknak Deák Dániel

Magyarországon már megkezdődött a 2022-es választás kampánya – jelentette ki Deák Dániel politológus. Az elemző szerint Gyurcsány Ferenc megmutatta az irányt azzal, hogy a kormánypártiak földönfutóvá tételéről beszélt.

Nemzetállamok és globalisták harca
Fotó: MH/Purger Tamás

A baloldal a járvány kitörése óta azt sulykolja, hogy a tömeges teszteléssel meg lehet állítani a koronavírust, így a teljes lakosságot letesztelő Szlovákiára mintaállamként tekintettek – mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A XXI. Század Intézet vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, az elmúlt hetek rácáfoltak erre az állításra, Szlovákiában a tömeges tesztelés ellenére elszabadult a járvány: az 5,5 millió lakosú országban ötezer feletti új fertőzöttet is regisztráltak a napokban, s ez jóval magasabb, mint a tízmilliós Magyarországon észlelt szám. Hozzáfűzte, annyira rossz a helyzet északi szomszédunknál, hogy egész napos kijárási tilalom van érvényben, az emberek pedig még családlátogatás keretében sem találkozhatnak. Deák szerint a szlovák eset jól mutatja, hogy a tömeges tesztelés csupán pillanatfelvétel, azzal nem lehetett és nem lehet most sem megállítani a járványt, megoldást kizárólag a vakcina nyújthat. Kifejtette, Magyarország ennek tudatában védekezik, a baloldali csodavárokkal ellentétben nem politikai eszközként, hanem a szakemberek ajánlásainak megfelelően használja a tesztelést. Mint rávilágított, a szlovák kormány a tömeges tesztelés elindításával rövid ideig népszerűnek tűnt, most viszont, hogy bebizonyosodott annak értelmetlensége, már kormányválság is fenyeget.

Deák Dániel úgy véli, az emberiség 2021-ben jó eséllyel leküzdi a vírust és a védőoltásoknak köszönhetően visszatérhetünk egy normálisabb világba. Abban ugyanakkor – folytatta – mindenki egyet ért, hogy ez a világ már nem olyan lesz, mint amilyen előtte volt, a gazdaságot és a politikát is lényegesen átalakította a pandémia, számos folyamatot felgyorsított a társadalmakban. Ez rávilágított arra is, milyen fontosak a nemzetállamok, hiszen ahogyan 2015-ben a tömeges migráció ellen, úgy a járvánnyal szemben is nemzetállami szinten lehetett gyorsan fellépni, míg a globális intézmények sokkal lassabban reagáltak.

Az elemző szerint jó esély van arra, hogy Magyarország megerősödve kerüljön ki a válságból. A 2008-as gazdasági világválsággal ellentétben a mostani krízis stabil állapotban érte hazánkat, így megszorítások helyett a válságot ellensúlyozó kormányzati intézkedésekre volt lehetőség. Deák hozzátette, a koronavírus mellett fontos téma marad 2021-ben a migráció is, amely több évtizedes probléma Európában. Jól mutatja mindezt – utalt rá –, hogy 2020-ban csak a magyar határhoz dupla annyi bevándorló érkezett, mint 2019-ben. Ez annak a jele, vélekedett, hogy 2021-ben is folytatódik a nemzetállamok megmaradását támogató politikai erők és a globalisták küzdelme, miután a járvány miatt tavaly sem született egyértelmű válasz arra, hogy merre menjen tovább Európa.

Deák Dániel felhívta a figyelmet, Magyarországon már most megkezdődött a 2022-es parlamenti választás kampánya. Miután Gyurcsány Ferenc megmutatta az irányt azzal, hogy a kormánypártiak földönfutóvá tételéről beszélt, a koalíció többi politikusa sem akar adós maradni a szélsőséges kijelentésekkel. Így Jakab Péter Jobbik-elnök máris a jogszabályok megkerüléséről beszél, sőt a baloldalon általános vélekedés lett a törvényen kívüli hatalomátvétel, a kétharmados törvények egyszerű többséggel történő módosításának lehetősége. A szakértő szerint az ilyen kijelentésekkel önmagukat leplezik le, bemutatják ugyanis, hogy valójában nem demokratikus a gondolkodásmódjuk, a baloldalon találhatók azok a politikai szereplők, akik a demokratikus intézményrendszer kijátszására készülnek. Ebből fakadóan erőszakos és radikális kampányra lehet számítani a baloldaltól – vélekedett Deák Dániel –, amellyel szemben a nemzeti oldalnak továbbra is a higgadt és kormányképes erő képét kell felmutatnia.

Kapcsolódó írásaink

Versengés a baloldalon

ĀHétértékelő. Fekete-Győr karácsonykor sem függesztette fel a gyűlöletkampányt, ezzel igyekezett ismét reflektorfénybe kerülni, miután Gyurcsány korábban ellopta tőle a show-t

Újabb balliberális kudarc az unióban

ĀHétértékelő. Az Európai Bizottság nem adta fel azt a törekvését, hogy bevándorlók tízmillióit telepítse le véglegesen Európában, állampolgárságot is adnának a migránsoknak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom