Belföld

Rózsafüzér a Várban: második évét kezdi a Mária Országa Imaközösség

Online közvetítés

Január elsején, Mária istenanyaságának ünnepén folytatódik az első pénteki rózsafüzér-imádság a Várban – tájékoztatta lapunkat Kiss Antal teológus, a Mária Országa Imaközösség alapítója.

Rózsafüzér a Várban: második évét kezdi a Mária Országa Imaközösség

Az imádságon ezúttal részt vesz Székely János szombathelyi megyéspüspök, valamint Csókay András idegsebész is. A kezdeményezés egy évvel korábban, 2020. januárjában indult azzal a céllal, hogy a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptemberi kezdetéig kilenc alkalommal, minden hónap első péntekén 16 órától a Várkert Bazár feletti Vízhordó lépcsőnél álló, Dunára néző Mária-szobornál mondjanak el közösen egy rózsafüzért. A koronavírus-járvány miatt az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett egyházi világesemény 2021-re került, a szervezők ekkor meghosszabbították az imát is. A járvány tavaszi, első hulláma idején a rózsafüzért már egyszer online térbe helyezték át, Kiss Antal most lapunknak megerősítette: a gyülekezési korlátozás miatt személyesen nem lehet csatlakozni, a Bonum TV, valamint a Mária Rádió Facebook-oldala azonban élőben közvetíti az eseményt, így online bárki be tud kapcsolódni a közös imába. Kiss Antal korábban elmondta: a rózsafüzér sokak számára tűnhet túlságosan időigényesnek, ezért arra buzdít mindenkit, hogy szánjon tíz másodpercet erre a célra, és mondja el a következő fohászt: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, áldd meg Magyarországot! Boldogasszony Anyánk, őrizd nemzetünket!”

Kapcsolódó írásaink