Személyes találkozás, üvegfal segítségével

A szobát a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon főbejárat melletti részén alakították ki, a látogatók úgy léphetnek be az épületbe (és egyben a látogatói szobába), hogy nem érintkeznek senkivel. A vendégek félóránként érkezhetnek szeretteikhez, a családtagok telefonon tudnak időpontot foglalni. A legnépszerűbbek a reggeli és hétvégi idősávok. Az újonnan felhúzott falakon gyermekrajzok csüngenek, téli, adventi, karácsonyi életképek, amelyekkel az unokák, dédunokák kedveskedtek nagy- vagy dédszüleiknek.

Zsolyár Sándorné Ilonka okos ötletnek tartja a különleges szobát, mert így legalább láthatja hozzátartozóit. Van ugyan telefonja, de a személyes találkozást semmi sem pótolja – mondja –, még ha a családtagokat egy üvegfal el is választja egymástól.

„Az öcsém nagyon örült a lehetőségnek, mert innen nem messze tanít. Azt mondja, sokfelé járt már az országban, de ilyen kezdeményezéssel még sehol nem találkozott” – lelkendezik a tokodaltárói nyugdíjas hölgy. Ilonka néni három éve lakója a szeretetotthonnak, egy combnyaktörés után került a házba. Az otthonban olyan gondos kezelésben volt része, hogy ma már nincs szüksége botra a sétához – meséli. Persze nagyon hiányzik neki a külvilág, nyár vége óta ugyanis a látogatási és kijárási tilalom miatt nem járhatott a kapun túl. Igaz, idebent mindent megkapnak – teszi hozzá. Most éppen zongorázni tanul egy 93 éves kántortól.

A külvilággal telefonon, interneten tarthatják a kapcsolatot a lakók, és ajándékot is kaphatnak, ami előbb a portára kerül, majd elővigyázatosságból több napig egy raktárban őrzik. A lakók nyugodtak, a többség nem tart attól, hogy bekerül a vírus.

Kiss Judit főnővér arról tájékoztat: igyekeznek szeparálni egymástól a szinteket, még az emeletek között is korlátozzák a bentlakók mozgását, hogy ha netán mégis bejutna a vírus az intézménybe, azonnal lokalizálni tudják. Éppen ezért nincs most a házban közös étkezés sem, mindenki a saját szobájában fogyaszthatja el az ételét.

Az otthon 93 lakóját igencsak nyomasztja, hogy közelednek az ünnepek, amikor fokozottan érezhető a család hiánya. Ezért is örült mindenki a látogatói szoba kialakításának. A főnővér szerint leírhatatlan öröm tükröződött a családtagok arcán, amikor több hónap után végre láthatták egymást. Főleg egy ilyen év végén, amely fokozott lelki megterheléssel járt mindenki, így az otthonban dolgozók számára is. Előfordult, hogy még aludni sem tudtak a stressz miatt. Mindenki azon gondolkodott, milyen óvintézkedést lehetne még hozni, hogy ne jusson be a vírus az otthon falai közé – idézi fel a főnővér. „Mégis, amikor feltettük a kérdést, ki tudná vállalni, hogy akár két hétig sem megy haza, azonnal meglett a kívánt létszám, hihetetlenül erős az összetartás a kollégák között” – emlékezik vissza a megpróbáltatásokkal teli évre könnyes szemmel Kiss Judit.

Közben új látogató érkezik. Simonfi Zsuzsanna már másodszor keresi fel édesanyját, azt mondja, később is hetente jönnek majd látogatóba. A 85 éves asszony nagyon várja a találkozásokat, mindennap lesétál az otthon kertjébe. Ezt kihasználva, advent első vasárnapján az unokái az utca túloldaláról karácsonyi dalokkal kedveskedtek neki. Az újpesti Simonfi Sándorné búcsúzás előtt még rátapasztja lánya tenyerére a sajátját, csupán az üveg választja el a két meleg kézfejet egymástól.

„Szívből örültem, amikor megtudtam, hogy kialakítanak egy ilyen praktikus szobát. Eddig csak kia­bálni tudtunk egymásnak, én a kertből az utcára, a családtagjaim a kerítésen túlról a parkba. Közben azonban az autók folytonos surranását voltunk kénytelenek elviselni” – mondja az idős hölgy. „Idén hiányos lesz az ünnep – teszi hozzá –, de a karácsony soha nem lehet szomorú, hisz ez a legnagyobb ünnepünk a húsvét mellett. Most a hálaadás az első és legfontosabb dolgunk Isten felé – hangsúlyozza Simonfi Sándorné. – Isten a szívünkben él, ezért is tudjuk elviselni a vírus okozta bajokat, emellett Ő ad erőt számunkra az ünnepi készülődéshez is.”