Belföld
Magyarországnak az az érdeke, hogy a világ minél több országával minél jobb üzleti kapcsolata legyen

Jakab Péter (Jobbik) véleménye szerint nem történt más Brüsszelben, minthogy a miniszterelnök ujjat akart húzni az EU-val, izmozott, aztán jött a Szájer-botrány, és a kormányfő egy hét alatt „becsicskult”.
Simicskó István (KDNP) azt mondta, frakciója komoly sikernek tartja az Európai Tanács múlt heti ülésén elért eredményeket. Különösen fontos, hogy a magyar kormányfő nem engedett a zsarolásnak, főként a jelenlegi nehéz időszakban - közölte. Véleménye szerint ha a miniszterelnök úgy ment volna el Brüsszelbe, ahogy a baloldal szerette volna, akkor a magyar érdekek nem érvényesültek volna, Magyarország egyértelműen vesztes lett volna.
Olyan csávók nincsenek is mint a magyar baloldal
Kocsis Máté (Fidesz) szerint nincs még egy olyan ország Európában, mint Magyarország, ahol a kormánynak ilyen ellenzéke van. „Olyan csávók nincsenek is, mint maguk” - közölte. Szerinte az ellenzék annak szurkolt, hogy sikeres legyen az ország szuverenitása elleni támadás, hogy elvegyék az ország pénzét. Tombol a világjárvány, az ellenzék pedig annak szurkol, hogy minél nagyobb károkat okozzon Magyarországon - közölte.
Kocsis szerint a szocialista Tóth Bertalan „szégyenkezni is külföldre jár, pedig itthon is megtehetné a kokainista, a cigicsempész párttársai, vagy az áramlopó társai miatt, vagy legújabban a közös jelölt, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester emeltdíjas zsidózása miatt”, illetve Korózs Lajos (MSZP) miatt, vagy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) patkányozása miatt.
Szerinte az ellenzéknek az fáj, hogy a kormánypártok kiálltak a magyar nemzeti érdekekért. Ha megbuktak a kormánypártok a múlt héten, akkor az ellenzék miért ideges? - firtatta.
Kifogásolta, hogy az ellenzék nagyítóval keres olyan statisztikát, amelyet ki lehet forgatni, és nem adja fel a halálkampányát. Maguk csapják be az embereket - hangoztatta. Jakab Péternek (Jobbik) címezve szavait közölte, „az, hogy bezárták a Lipótot, az ön jelenlétével is bebizonyosodik”.
Kocsis Máté azt mondta, az a sok kompromisszum, amit a baloldal kötött, oda vezetett, hogy nem a Jobbik szokott le a zsidózásról, hanem a baloldali pártok szoktak rá. A magyar érdekek képviseletében nem lehet az ellenzékre számítani, sem a járvány, sem az uniós vita, sem semmi más esetében - jelentette ki.
Azt mondta, „mi vagyunk az egyetlen politikai közösség Magyarországon, amelyet külföldről semmilyen pénzügyi vagy egyéb nyomás alá nem lehet helyezni”. Az ellenzék már rég eladta volna a hazáját egy ilyen vitában - utalt az uniós csúcsra.
A frakcióvezetők felszólalását követően Orbán Viktor miniszterelnök frakcióknak adott viszonválaszával folytatódott az Országgyűlés hétfői ülése.
Orbán Viktor viszonválaszában kifejtette: lezárná a „gyermekdednek tűnő” vitát arról, hogy ki győzött. Azt mondta az ellenzéknek: az fontos, hogy mit gondol erről „az önök gazdája”, Soros György megszólalt, és csalódott, ami önmagáért beszél.
Kitért rá: Európa vezetői között valóban téma volt, hogy eljött-e a hamiltoni pillanat, amikor közössé tették az amerikai tagállamok adósságát és megteremtették ezzel az Egyesült Államok pénzügyi alapjait. De abban egyeztek meg, hogy a mostani alap a járvány kezelésére egyszeri és nem megismételhető - közölte.
Úgy látja, azonban lehet, hogy nem így lesz, létező veszély egy európai egyesült államok létrehozása, ami az ezeréves történelmi tradíciónk és hazánk feladását jelentené.
Orbán Viktor hangsúlyozta: két politikai stratégia, jövőkép van, az egyik a baloldalé, amelynek a Jobbik és az LMP is a része. Az ellenzék feladná az ezeréves magyar államiságot és belemenne az Európai Egyesült Államok létrehozásába - vélte. Hozzátette: a baloldalon egy olyan párttal állítanának közös listát, amely sosem csinált titkot abból, hogy politikája középpontjában nem a magyar nemzet függetlenségének és szuverenitásának megőrzése áll.
Az LMP-s Keresztes László Lóránthoz címezve szavait a kormányfő megállapította: örömmel hallja, hogy a zöldpolitikus nem támogatja az Európai Egyesült Államok gondolatát. „De Önök felsunnyogtak arra a listára, amelyet egy olyan ember vezet, akinek a legfontosabb gondolata az Európai Egyesült Államok” - mondta Orbán Viktor. Önök rajta lesznek azon a közös listán. Én tisztelem a személyes ellenállást, de mégis azon a listán indulnak majd - tette hozzá.
Ezzel szemben a kormánypártok azt szeretnék, ha gyermekeink és unokáink magyarok lennének, a független, szuverén magyar állam büszke örökösei - jelentette ki.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a halálozási számokról folytatott vita mérhetetlenül lebecsüli az orvosok és ápolók munkáját. Felvetette, hogy amikor az ellenzék magas halálozási adatokról beszél, az azt jelenti-e, hogy szerintük azért halnak meg emberek, mert nem kapnak egészségügyi ellátást, mert az orvosok és ápolók nem akarják megmenteni őket, nem akarnak törődni velük. Azt kérte az ellenzéktől, hogy azért szurkoljanak, hogy az orvosok és ápolók megmenthessék őket. Az emberek nem a kormánypárt miatt halnak meg, hanem mert világjárvány van - mondta.
Orbán Viktor beszámolt arról, hogy a járványügyi védekezésre 1014 milliárd forintot költöttek, munkahelyvédelemre pedig 2991 milliárd forintot. Csaknem 4,5 millió ember dolgozik Magyarországon, 64 ezerrel kevesebben, mint egy évvel ezelőtt, és programokat indítanak, amelyek visszaadják majd nekik a munkahelyüket - közölte. Hozzáfűzte: tíz évvel ezelőtt 800 ezerrel kevesebben dolgoztak.
Azt is elmondta, hogy a vétó az európai alapszerződésben biztosított nemzeti jog, amely minden országot megillet, egy vétóval élő ország nem fenyeget, zsarol vagy kényszerít, hanem él ezzel a jogával.
Az átlagbérekről közölte: az Eurostat adatai alapján jelenleg 383 ezer forint az átlagbér, ez 2010-ben 200 ezer forint volt.
A miniszterelnök vitatta azt a felvetést, hogy Kínával szemben fel kellene lépni. Az ázsiai ország 2017-ben Németország elsőszámú gazdasági partnere lett. Azt kérdezte az ellenzéktől, miért akarják újra feltalálni a hidegháborút. Inkább együttműködésre van szükség, és külkereskedelemben, gazdaságpolitikában az ideológiai megközelítés téves - érvelt.
Emlékeztetett: a járvány és annak gazdasági következményei ellenére megkezdik a 13. havi nyugdíj visszaépítését, ez egy szimbólum is, hogy „a gazdasági válság után Magyarország olyan emelkedő pályára áll, amely lehetővé teszi, hogy mindent, mindent, amit a szocialista kormányok elvettek az emberektől, a polgári kormány visszaadhassa”.
A Jakab Péter Jobbik-elnökhöz címzett fválaszban a kormányfő elmondta: Magyarországnak az az érdeke, hogy a világ minél több országával minél jobb üzleti kapcsolata legyen.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a parlamenti képviselőkre kirótt büntetésekhez nincs köze a kormánynak.
„Az orosz ügynökök tekintetében Önök nagyon képzettek, mivel pont az Önök soraiban volt orosz ügynök. Magyarországnak az az érdeke, hogy a világ minél több országával minél jobb üzleti kapcsolata legyen” - mondta a kormányfő.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy mindenkivel építenek, beruháznak és együttműködnek.Mi megengedhetjük magunknak, hogy a világ minden nagyhatalma a barátunk legyen - tette hozzá.
A kormányfő a szocialista Gurmai Zitának válaszolva elmondta: a védekezéssel kapcsolatos összes döntést az Operatív Törzs hozza, és a megfelelő szakemberek döntenek a szakmai döntésekről.
A miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarország az elmúlt három hétben az egyik legtöbbet tesztelő európai ország.
A kormányfő beszámolt az országos célzott tesztelésről is. „Önök azt a benyomást keltik, mintha a magyar egészségügy tehetne arról, hogy az emberek megbetegszenek és meghalnak.Nekünk a legfontosabb felelősségünk, hogy a megfelelő mennyiségű eszköz rendelkezésre álljon, és legyen majd vakcina” - mondta Orbán.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az MSZP legújabb botrányáról, a cigarettacsempészetről és a diplomata-útlevelekről kérdezte a kormányt. Magyar Levente, a KKM államtitkára válaszában azt mondta, hogynem meglepő a Legény-ügy, mivel eddig is tudták, hogy a baloldal lop, csal és hazudik.
Magyar szerint ez a mostani pitiáner bűncselekmény nem méltó a baloldal múltjához. Felül fogják vizsgálni a diplomata-útlevelek kiadását.