Belföld
Rákospalotán is „erősítenek” Gyurcsányék, immár a polgármester fia a helyi pártelnök
Családi körben

Továbbá mostanra itt sikerült megvalósítani a pártvezetésben meglévő családi vállalkozási modellt is. Míg a kerületet a papíron független, ám a Fővárosi Közgyűlésben a DK-frakcióban ülő Cserdiné Németh Angéla vezeti, addig a helyi DK-ban a polgármester 21 esztendős, egyetemista fia, Mihály Gergő lett az új elnök. A teljesen kicserélődött helyi pártvezetésben helyet kapott Matlák Gábor egykori SZDSZ-es politikus, Gulyás Márton aktivista–anarchista ügyvédje, aki maga is belépett a DK-ba azt követően, hogy felkérést kapott, társadalmi megbízású alpolgármesterként segítse Cserdiné városépítő munkáját. Fia pártelnöki posztja mellett az önkormányzat népjóléti bizottságának külsős tagja is, de a Bölcsődei Érdekképviseleti Fórumban is helyet kapott. Jól jellemzi Cserdiné politikáját, hogy míg egyetlen bizottsági pozíciót sem ajánlottak fel a kerületben ellenzékben lévő Fidesz–KDNP-nek, addig az átláthatóságért Pósa András egykori pártigazgató gondoskodik havi nettó 300 ezer forintért.