Belföld

Korózsnak tovább falaznak

A kamuhíres bizottsági elnök elfogadhatatlan a kormánypártoknak

A kormánypártok Korózs Lajos ügye kapcsán nem érik be az ellenzéki pártok hallgatásával, és elfogadhatatlannak tartják, hogy az álhíreket gyártó MSZP-s politikus továbbra is a parlament népjóléti bizottságának az elnöke maradjon – jelentette ki lapunknak Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Korózsnak tovább falaznak
„A megoldás kulcsa az ellenzéknél van”
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Emlékezetes, hogy a szocialista politikus tavasszal egy rémhíreket tartalmazó videót készített egy álmentőssel, majd november elején egy ugyancsak valótlanságokra alapozott grafikont osztott meg közösségi oldalán, amellyel azt kívánta alátámasztani, hogy jelenleg már a koronavírus a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Csakhogy gyorsan lebukott, az adatok ugyanis négy évvel ezelőttiek voltak.

Korózs ekkor is magyarázkodásra kényszerült, amit a kormánypártok elfogadhatatlannak tartottak. Ha nem lenne veszélyhelyzet, akkor sem maradhatna a valótlan híreket gyártó szocialista politikus a helyén, de a világjárvány idején mindenkinek különösen nagy a felelőssége – tette hozzá a nagyobbik kormánypárt szóvivője, aki szégyenletesnek tartja, ahogy a balliberális pártok falaznak neki. „A Korózs-féle hazugságokat próbálják legalizálni, mintha ez egy normális állapot lenne. Elfogadhatatlan, hogy az egészségüggyel foglalkozó bizottság élén olyan ember álljon, aki nem először gyárt a tényektől független híreket, ezért a jövőben is kivonulunk a parlamenti ülésről, amikor Korózs Lajos felszólal, illetve a népjóléti bizottság ülésein sem veszünk részt, amíg nem jelölnek új elnököt az ellenzéki pártok. A megoldás kulcsa az ő kezükben van, ideje, hogy felelősségteljesen viselkedjenek” – foglalta össze a kormánypártok álláspontját Halász János.

Kapcsolódó írásaink