Belföld

Sorshúzással döntene a MOK a betegek között

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke elküldte az EMMI-nek az orvosi kamara által készített, Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához COVID-19 pandémia idején Magyarországon című ajánlását, és ahhoz aminiszter támogatását kérte. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője információink szerint válaszában megírta, hogy nem tud azonosulni az ajánlás tartalmával, határozottan visszautasít minden, a hippokratészi eskünek ellentmondó indítványt.

Sorshúzással döntene a MOK a betegek között
Egészségügyi dolgozó a Kútvölgyi Kórházban
Fotó: MH/Katona László

A MOK honlapján is olvasható ajánlás 8. oldalán a 2. ajánlás címszó alatt például az szerepel, hogy SORSHÚZÁSSAL DÖNTSÉK EL az orvosok, hogy mely beteget részesítsék előnyben a másikkal szemben, vagyis ki haljon meg, és ki maradjon életben.

„Azoknál a pácienseknél, akiknek a felállított etikai elvek és klinikai vizsgálatok alapján hasonlóak a kilátásaik, véletlenszerű kiválasztás útján kell biztosítani az egyenlő esélyeket (például sorshúzással), nem pedig a korábban felvetteket kell ellátni először” - olvasható a MOK ajánlásában, amely így folytatódik: „Különösen fontos a sorshúzás vagy más egyenlő esélyeket biztosító kiválasztás érintettek számára átlátható előkészítése és a később esetleg szükségessé váló bizonyítást is lehetővé tevő, dokumentált lefolytatása…”

 Mindeközben ismeretes, hogy a kormánynak és az Emminek minden magyar ember élete fontos. A mostani szigorú korlátozó intézkedések, a kiadott miniszteri utasítások, a halasztható beavatkozások felfüggesztése és a hónapok óta tartó tudatos felkészülés is mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a jövőben is legyen elegendő ágy, eszköz, gyógyszer és szakember.

Senki, a kormány egyetlen tagja sem mondta soha, hogy könnyű lesz a következő időszak. Nagyon nehéz lesz, a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozóktól sok lemondást, erőfeszítést, alkalmazkodást és embert próbáló munkát kíván. De nem lehet sorshúzással – ahogy a MOK javasolja! – eldönteni, hogy mely beteg részesüljön előnyben a másikkal szemben, hogy ki haljon meg, és ki maradjon életben. Az egészségügyi dolgozók valaha nem erre esküdtek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom