Belföld
Szánthó: Szükség van a különleges jogrendre
A baloldal egyszeri kegyként állítaná be a kabinet támogatását

„A koronavírus elleni védekezés rugalmas alkalmazkodást kíván, Európa-szerte napról napra igazítja valamennyi állam az intézkedéseket a fejleményekhez, számtalan uniós tagállamban vezettek be rendkívüli intézkedéseket” – jelentette ki lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.
Leszögezte, ezek lényege, ahogy a Magyarországon bevezetett veszélyhelyzeté is, kettős. „Egyfelől gyors reagálást tesz lehetővé a kormányzat részéről: akár napokon belül meghozható rendeletekkel szabályozhatja az életkörülményeket a járvány elleni védekezéssel összefüggésben, miközben a parlamenti döntéshozatal akár hetekig is eltarthat – ettől függetlenül azonban az Országgyűlés továbbra is ülésezik, és alkothat törvényeket. Másfelől a kormány a vonatkozó rendeletekben alapjogokat is korlátozhat nagyobb mértékben, amelyek szükségesek a járvány terjedésének megakadályozásához, ahogy ezt mutatja a kijárási korlátozás és a tegnap bejelentett új intézkedéscsomag is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezen drasztikus lépések célja éppen az, hogy az élet a lehetőség szerint minél hamarabb visszatérhessen a normál kerékvágásba.
Szánthó rámutatott, a pandémia első hullámában bevezetett veszélyhelyzet mint különleges jogrendi jogintézmény megfelelő „tapasztalatot” biztosít a szükséges intézkedések meghozatalára, most is azért van arra szükség, hogy egyszerre lehessen óvni az emberi egészséget, továbbá fenntartani a társadalom működőképességét.
Emlékeztetett: a járvány első hullámának kitörése óta az ellenzékre korábban is jellemző kiszámítható becstelenség csoportnormává érett. „A »bármi, csak ne a Fidesz« beteges logikája miatt semmit sem támogattak a védekezés során, amit a kormány javasolt, fake news hadjáratot indítottak. Sőt, a »ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, akkor az« vált az általános testtartásukká: aktuálisan éppen azt ellenezték, amit korábban követeltek.”
Szánthó úgy véli, az ellenzék politikailag most azért navigált át a számukra még „kényelmetlenebb” helyzetbe, mert mindehhez korábban az volt a fedősztori, hogy a kormány időkorlát nélküli felhatalmazást adott magának – ami nem volt igaz. „A mostani javaslat azonban 90 napra kéri a veszélyhelyzeti rendeletek meghosszabbítását, azaz az ellenzék kénytelen lenne azt megszavazni, ha konzekvens akarna maradni.” Megjegyezte, ez nem garancia semmire, de ha így formálisan hozzá is járulnak a döntéshez, azt egyszeri kegynek fogják beállítani, és nem lesznek hajlandók továbbra sem felelősséget vállalni egy pártpolitikai szempontokat értelemszerűen felülíró helyzetben, mint a mostani. Az sem elképzelhetetlen, hogy kitalálják, a javaslat mégis diktatórikus, és nem szavazzák meg, vagy pusztán ahhoz járulnak hozzá, hogy a javaslatról gyorsan, még kedden szavazhasson az Országgyűlés – tavasszal ezt blokkolták –, de magát az előterjesztést nem szavazzák meg – fűzte hozzá.