Belföld

Folytatódik az ima Magyarországért

A budai Várban a Mária-szobornál mondják a rózsafüzért, januárban Csókay András idegsebész lesz az előimádkozó

Ma délután négy órakor folytatódik a Mária Országa Imaközösség rózsafüzér-imádsága a Várkert Bazár fölötti Mária-szobornál, a közös imát élőben közvetíti a Mária Rádió Facebook-oldala és a Bonum TV is – tájékoztatta lapunkat Kiss Antal teológus, az imaközösség alapítója.

Folytatódik az ima Magyarországért
Mária Országa Imaközösség
Fotó: Facebook

Elmondta: október a Szűzanya hónapja, ennek jegyében irányították rá a figyelmet közösségimédia-felületükön a Mária-tisztelet fontosságára. Néhány hete új posztsorozatot indítottak, amely Szűz Máriának a magyar nyelvben megtalálható 1177 megszólítását mutatja be, posztonként közreadva egyet-egyet.

A közeljövőben, várhatóan a januári imaalkalmon Csókay András idegsebész lesz a rózsafüzér előimádkozója – tette hozzá Kiss Antal. Mint ismert, a Mária Országa Imaközösség azokat tömöríti, akik az alapítók megfogalmazása szerint „hisznek az imádság, a szeretet és az összefogás erejében”, és „szeretnék szolgálni az ezeréves Magyarországot”.

A szervezők eredetileg imakilencedet terveztek a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020. szeptemberi kezdetéig, de a kongresszus halasztásával ők is meghosszabbították a programot. Kiss Antal korábban elmondta: az átlagosan fél óra hosszúságú rózsafüzér sokak számára tűnhet túlságosan időigényesnek, ezért arra buzdítja mindazokat, akik pusztán időhiány miatt nem kapcsolódnak be, hogy szánjanak tíz másodpercet erre a célra, és mondják el a következő fohászt: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, áldd meg Magyarországot! Boldogasszony Anyánk, őrizd nemzetünket!”

Kapcsolódó írásaink