Belföld

Fidesz: A DK inkább az áramlopási ügyét magyarázza meg

A Fidesz szerint Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester mondvacsinált ügyekkel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy vezetése alatt egymást érik a botrányok Erzsébetvárosban. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Demokratikus Koalíciónak (DK) inkább az áramlopási ügyét kellene megmagyaráznia.

Fidesz: A DK inkább az áramlopási ügyét magyarázza meg
Niedermüller vezetése alatt egymást érik a botrányok Erzsébetvárosban
Fotó: MH/Purger Tamás

Ezzel a DK-s politikus sajtótájékoztatójára reagáltak: Niedermüller Péter azzal vádolta meg a kerület korábbi, kormánypárti vezetését, hogy 800 millió forint kárt okozott, amikor 300 millió forintért „játszott át” egy befektető kezére egy több mint egymilliárd forint értékű ingatlanegyüttest.

„Az általa említett ügyben korábban 17 igen szavazattal, egyhangúlag döntött a baloldali többségű testület, köztük a mai alpolgármesterei és képviselői is, ezért részletekért forduljon hozzájuk” - írta a Fidesz.

„A Gyurcsány-párti polgármesternek ezzel szemben több ügyben is lenne mit mondania, miután a baloldal a hunvaldi örökséget folytatva ismét lopási ügybe keveredett” - folytatták.

Niedermüller Péternek arról kellene nyilatkoznia, hogy miért nem vállal felelősséget „legfontosabb bizalmasának”, kampánya támogatójának, Borka-Szász Tamás közgazdásznak az áramlopási ügyében, és hogy mekkora összeg jutott neki a lopott pénzből, továbbá mennyi ment a DK „feketekasszájába” - emelték ki.

Arra is választ várnak tőle: „miért nem vállal felelősséget azért, hogy a titkos bitcoin bánya működése veszélyeztette az önkormányzat épületét és az ott tartózkodók életét”.

A Fidesz egyúttal továbbra is elvárja, hogy a baloldali polgármester bontsa fel az ügyvédi kamarai tagságából felfüggesztett, 6 milliárdos csalási ügyben a vádlottak padján ülő Czeglédy Csabával kötött szerződését, mivel az érintett nyilvánvalóan nem tudja ellátni a feladatait - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom