Győzedelmes egyház

Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont Mária és az Összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette, majd IV. Gergely pápa döntése értelmében került az ünnep november 1-re. Az ünnepi mise könyörgésében a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak (ecclesia triumphans) közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház (ecclesia militans). Másnap, november 2-án tartják a halottak napját. Ekkor ünnepélyesen emlékezünk meg minden elhunytról, de különösen is a tisztítóhelyen szenvedő lelkekről (ecclesia patiens), akik érdemeket az üdvösséghez már nem szerezhetnek, de segíthet rajtuk a győzedelmes és a zarándok egyház közbenjárása. A két ünnep ily módon egybefogja és közösséggé teszi a történelem valamennyi Krisztus-hívőjét. Az egyház azt kéri, imáinkat járja át az élő Istenbe vetett hit, a remény, amely soha nem múlhat el életünkből, s bizonyosságot ad a feltámadás eljövetelében.