Belföld

Czeglédy és a bitcoinpárt

„Erzsébetváros jogi képviseletét olyan ügyvédi irodára kell bízni, amely feddhetetlen, és amelynek vezetője sem adócsalásért, sem más bűncselekményért nem áll bíróság előtt”

A bitcoinpárt erzsébetvárosi polgármesterének vittek ajándékba egy tollat a Fidelitas politikusai, hogy bontsa fel a maffia-bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött szerződéseket.

Czeglédy és a bitcoinpárt
Illés Boglárka és Virágh Előd egy elektromos hosszabbítót is vitt ajándékba
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Niedermüllerék közpénzből fizetik azt a Czeglédy Csabát, akit hatmilliárd forintot meghaladóan vádolnak költségvetési csalással, s akinek a kamarai tagságát a Vas Megyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette – írta tegnap közösségimédia-oldalán Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke. A Fidelitas erzsébetvárosi szervezete ezért felszólította Budapest VII. kerületi önkormányzatának DK-s polgármesterét, Niedermüller Pétert, hogy mondja fel az idén csaknem ötvenmillió forintra rúgó szerződéseket, amelyeket Czeglédy ügyvédi irodájával kötöttek. Niedermüllernek egy tollat is vittek ajándékba, hogy legyen mivel megírnia a felmondást.

Virágh Előd, a VII. kerületi Fidelitas elnöke sajtótájékoztatójukon felszólította a kerületvezetést, a pénzt fordítsák inkább Erzsébetvárosra. „Egy elektromos hosszabbítót is hozzácsaptunk az ajándékhoz, amivel emlékeztetni szeretnénk Niedermüller Pétert, hogy az áramlopás bűncselekmény, amelyet abban a hivatalban követtek el, amelyet ő vezet, amelyért ő a felelős” – mondta Virágh. Hozzátette, a polgármester adja meg Erzsébetváros lakosságának azt a tisztelet, hogy a kerület jogi képviseletét olyan ügyvédi irodára bízza, amely feddhetetlen, és amelynek vezetője sem adócsalásért, sem más bűncselekmény vádjával nem áll bíróság előtt.

Hétfőn a parlamentben is téma volt Czeglédy kamarai tagságának felfüggesztése, Budai Gyula kormánypárti képviselő azt kérdezte Völner Pál államtitkárt arról, lehetséges-e, hogy egy felfüggesztett ügyvéd önkormányzatok képviseletét lássa el. Völner kifejtette, Czeglédy sem az önkormányzatoknál, sem más területen nem végezhet ügyvédi tevékenységet, annak ugyanis feltétele a kamarai tagság.

Január 24-re írták ki az időközi választás időpontját Erzsébetvárosban a DK áramlopási ügyébe belebukott képviselő lemondása miatt – értesült az Origo. Borka-Szász Tamás bitcoinbányászat miatt áramot lophatott polgármesteri hivatalban, s amint erre fény derült, lemondott tisztségéről. A rendőrség olyan számítógép-hálózatot foglalt le, amelynek az erőforrásait a gyanú szerint áruba bocsátották a dark weben, ennek fejében kaphatott fizetséget a DK-s politikus. Amint arra Bajkai István kormánypárti országgyűlési képviselő is felhívta a figyelmet, az áramlopás pártfinanszírozási kérdéseket is felvethet, hiszen Borka-Szász úgy állíthatott elő kriptovalutát hivatali helyiségben, hogy azt később pártja számára is felhasználhatta. A Borka-Szász által használt, a bitcoinbányászathoz szükséges szervergépet nem lehetett nem észrevenni egy olyan helyiségben, ahol rendszeresek voltak a megbeszélések a polgármesterrel és a DK országgyűlési képviselőjével, Oláh Lajossal. Megírtuk: Borka-Szász a nyáron lakást vehetett a bitcoinbányászatból befolyt pénzből.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom