Belföld
Karácsonyék ismét bezárnák az országot
A Párbeszéd szembemegy a nemzeti konzultációval – Újra nyugdíjas bevásárlási idősávot vezetnének be – Digitális oktatásra térnének át – Korlátoznák a tömegközlekedést

Az évek óta bejutási küszöb alatt veszteglő Párbeszéd a minap parlamenti határozati javaslatot terjesztett elő, amely alapján úgy tűnik, ismét bezárnák az országot. A Szabó Tímea társelnök által jegyzett dokumentum korlátozná a tömegközlekedési eszközök használatát, visszahozná a távoktatást és visszaállítaná az idősek vásárlási idősávját a koronavírus-járványra hivatkozva.
A tizenegy pontból álló tervezet szerint a tömegközlekedés csupán a munkába járáshoz, az idősgondozáshoz, a gyermekek gondozása érdekében lenne igénybe vehető, vagy akkor, ha élelmiszerbolt, gyógyszertár ötszáz méteren belül nem elérhető. A középiskolák és egyetemek esetében elrendelné a távoktatást úgy, hogy az osztályokat, hallagatói közösségeket két csoportra osztaná, és heti váltásban az egyik csoport, majd a másik csoport esetében online távoktatás történne.
A vásárlási sávot kilenc és tizenegy óra között tartaná fenn az idősek számára. A nyilvános helyszíneken pedig betiltaná a magánrendezvényeket, a szórakoztató és a kulturális eseményeket – koncerteket, futballmérkőzéseket, kiállításokat, cirkuszi előadásokat – a vendéglátóegységek kivételével. Szabó emellett felszólította a kormányt, hogy minden nyilvános helyen tegye kötelezővé a kétméteres védőtávolság megtartását.
Karácsonyék beterjesztése több szempontból is aggályos. Szembemegy például a legutóbbi nemzeti konzultáció eredményével, amelyben csaknem kétmillió állampolgár amellett tette le a voksát, hogy a védekezés mellett szükséges az ország működésének fenntartása is, tehát a járvány első hullámához képest máshogy kell kezelni a helyzetet. A mikropárt az előterjesztésével azon szakemberek véleményét is kétségbe vonja, akik január óta a frontvonalban harcolnak a vírus ellen. Egyértelmű az is, hogy indítványukkal csupán a politikai napirendet kívánják uralni, mivel járványügyi felkészültségüket mi sem jelzi jobban, mint hogy mit művel védekezés címszó alatt a főpolgármester. Továbbá hogyan hivatkozott áprilisi parlamenti felszólalásában Szabó Tímea az MSZP álhírterjesztő videójában szereplő „orvosra”, Németh Athinára.
Az adóemelésről, az ingatlanadóról, a családi adókedvezmények elvonásáról vizionáló Párbeszéd javaslata mindemellett erős kettős mércét is mutat, hiszen a társelnök arra a kérdésre, miszerint a rendezvénybetiltás a tüntetéseket is érinti-e, azt felelte, ha a demonstrációkon képesek biztosítani a kétméteres védőtávolságot – az utcákon erre adottak a feltételek –, akkor azokat nem kell betiltani.
A kormányzat és a Fidesz–KDNP – szakemberekkel egyeztetve – a pandémia márciusi betörése óta következetesen védekezik, hozza meg a szükséges döntéseket. Ezt a számok is igazolják. A járvány első hullámában megtörtént az egészségügyi rendszer felkészítése, a védőfelszerelések beszerzése. Ezt követően megkérdezték az emberek véleményét, amely alapvetően befolyásolja a járvány jelenlegi kezelését. Látva a járványgörbe emelkedését, további intézkedések várhatók, de nem úgy, ahogy azt Karácsonyék javasolják.
Koncepciózus terv alapján döntöttek a maszkhasználat szigorításáról, a vendéglátóegységek és a szórakozóhelyek huszonhárom óra utáni bezárásáról, valamint a karanténszabályok módosításáról.