Belföld
Baranyi folytatja a lufihámozást
Fővárosi vizsgálóbizottság „ügygazdájaként” tetszeleg a polgármester, ez a szerepe több mint egy évig kitarthat, „független sajtójában” pedig közpénzen támadja a kormányt

Baranyi Krisztina ígérgetése ellenére semmilyen konkrét ügyben nem tett rendőrségi feljelentést polgármesterségének első éve alatt, és a jelek szerint tevékenysége a továbbiakban is kimerül látszatpolitizálásban. Ezt ugyanakkor magasabb szintre emeli Ferencváros első embere, hétfői Facebook-bejegyzése szerint ugyanis „az elmúlt évtizedek parkolási visszaéléseit feltárni kívánó” fővárosi bizottság „ügygazdájaként” kijelölte, mely politikusokat hallgatja majd meg a testület. A Népszava cikkéből kiderül, hogy DK-s javaslatra jelenlegi és korábbi fideszes polgármesterek is felkerültek a listára, ám a bizottság momentumos elnöke azt is elismerte, hogy formális idézést az önkormányzat nem adhat ki, ezért a megjelenés nem kötelező. Azonban ha indokolt, akkor további vizsgálatot kezdeményeznek, esetleg pert indítanak a strasbourgi bíróságon. Vagyis nyilvánvalóan ismét csupán politikai hangulatkeltésről, újabb színjátékról van szó, ami viszont sok szereplésre adhat lehetőséget, hiszen a tervek szerint a bizottság munkája a jövő év végéig tart.
Eközben megjelent Baranyi „független médiájának” újabb gyöngyszeme, a Magyar Narancs-alapító Vágvölgyi B. András által szerkesztett kerületi lap második száma, amely – a bemutatkozó lapszámhoz hasonlóan – csak elvétve foglalkozik helyi ügyekkel, elsősorban kormányellenes propagandát tartalmaz, részben a színművészeti egyetem kapcsán, de egy monumentális polgármesteri interjút is olvashatnak benne a ferencvárosiak. Az első lapszám szakmai színvonalát jelzi, hogy máris helyreigazítást kellett közölniük – a Ferencvárosi Torna Club felszólítására. Mint írják: „Megalapozatlanul állítottuk, hogy a kormányoldali szóhasználat, a migráns megnevezés az idegenlégiósokra alkalmazható lenne, az idegenlégiósok nem migránsok.” A helyreigazításhoz azonban magyarázkodást fűznek, amiben megerősítik, hogy véleményük nem változott. Vezércikkében pedig Vágvölgyi arról ír, hogy „a világegészhez képest Magyarország is csak egy félrecsúszott, betegeskedő önkormányzat”. A lap cikkeiből kiderül: egyáltalán nem törődnek vele, hogy a közpénzből eltartott helyi lap feladata nem a tömény kormányellenes propaganda közvetítése.
Az önkormányzat 1956-os megemlékezésén egyébként Baranyi – a Ferencjozsef.blog.hu beszámolója szerint – szintén kizárólag a kormányellenes ferencvárosiakhoz szólt, párhuzamot vonva az ország akkori és mai vezetői, illetve az akkor lázadó diákság és a mai színművészetisek között.