Belföld

Lakást vehetett Borka-Szász a bitcoinbányászatból

Már 2014-ben és 2018-ban is Oláh Lajos parlamenti képviselő választási kampányának egyik irányítója volt a Szegedi Tudományegyetemen végzett programozó-matematikus

A DK továbbra sem tisztázta magát a VII. kerületi önkormányzatnál történt illegális bitcoinbánya ügyé­ben – mutatott rá Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő. Megtudtuk, hogy az áramlopáson ért Borka-Szász Tamás tavaly költözött a kerületbe, s a nyár folyamán új lakást vásárolt Erzsébetvárosban. Vagyonnyilatkozatában egy csepeli és egy szegedi cím szerepel.

Lakást vehetett Borka-Szász a bitcoinbányászatból
A gyurcsányista Borka-Szász Tamásnak vélhetően sok kérdésre kell majd válaszolnia a dark webbel kapcsolatban is
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Tavaly, közvetlenül az önkormányzati választás előtt költözött Borka-Szász Tamás DK-s politikus Erzsébetvárosba, előbb az Alsó erdősor utcába, majd idén nyáron a VII. kerületi Almássy tér szomszédságába, a Barcsay utcai társasház 3. emeleti lakásába. Mindez a cégnyilvántartásból is jól látható, ahol Borka-Szásznak egy másik DK-s politikussal, az egykor fővárosi képviselőként Hagyó Miklós örökébe lépő Élő Norberttel működik közös vállalkozása.

A VII. kerületi önkormányzat pénzügyi és kerületfejlesztési bizottságának áramlopáson ért elnöke amúgy a Szegedi Tudományegyetemen tanult programozó matematika szakon, korábban Csepelen élt – szüleitől örökölt házában –, és már 2014-ben is Oláh Lajos országgyűlési képviselőjelölt kampányának egyik irányítója volt, 2018-ban úgyszintén, bár ekkor már Ujvári-Kövér Mónikával együtt dolgozott. Utóbbi alpolgármester lett a Niedermüller Péter irányította kerületben. A közösségi bejegyzésekből jól látható, hogy mind a párttagságáról lemondó Borka-Szász, mind pedig Ujvári-Kövér szinte napi szintű kapcsolatban állt Oláh Lajos országgyűlési képviselővel, aki ma született bárányként csodálkozik rá mindarra, ami a DK-s képviselő Erzsébet körúti bitcoinbányájában történt.

Az erzsébetvárosi önkormányzatnál egyébként Borka-Szászt számítástechnikai „zseniként” tartották nyilván, ami végzettsége alapján nem is meglepő. Forrásaink jelezték azt is, hogy az önkormányzati frakciók a Dohány utca 45. szám alatt lévő épület egyik emeletén irodát kaptak, ám a jelentős zajjal és hővel járó bitcoinbányászatot nem itt, az önkormányzat Erzsébet körúti épületén kívül valósította meg Borka-Szász, mert ez nyilvánvalóan gyanús lett volna akár a szövetséges, akár a rivális pártok körében.

Az erzsébetvárosi önkormányzatnál történt áramlopás a parlamentben is téma volt, a fideszes képviselő, Bajkai István felvetései nyomán Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja. Amióta kiderült, hogy Borka-Szász Tamás ipari mennyiségben lopta az önkormányzat hálózatáról az áramot, sok kérdés vetődött fel a bűncselekmény kapcsán. Borka-Szász ugyan lemondott posztjáról, és kilépett a pártból, ám a DK ezzel még nem tisztázta érintettségét. Bajkai István, a Fidesz képviselője úgy értékelt, Erzsébetvárosban egyre forróbb a helyzet, „felvillanyozódott az önkormányzat”. A kormánypárti politikus szerint rendkívül súlyos ügyről beszélhetünk, mert a DK-s szerver online kapcsolatban állt a dark webbel, az internet sötét oldalával. A dark weben terroristák, emberkereskedők, drogcsempészek, kémek cserélnek egymással pénzt és információt láthatatlanul – magyarázta Bajkai. Úgy véli, Borka-Szász Tamás ilyen bűnözőknek végzett bérmunkát, szerverének kapacitását biztosította számukra.

A hatalomra jutó baloldal ott folytatta, ahol Hunvald és bűntársai abbahagyták, az őszödi beszéd, a 2006-os rendőrattak, Vidnyánszky Attila és mindannyiunk földönfutóvá tételével való fenyegetés pedig bizonyíték Gyurcsány Ferenc rákosista, kommunista nézeteire, arra, hogy az igazi álma egy baloldali diktatúra – mondta a fideszes képviselő.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom