Belföld

Már érzékelik a budapestiek a városvezetői munka hiányát

Rotyis Bálint: Nem túl népszerűek a baloldali politikusok, így Karácsony Gergely esetét jól szimbolizálja az ismert közmondás, miszerint „Vakok közt félszemű a király”

Kormányellenes hangulatkeltéssel szívesen foglalkozik, főpolgármesteri feladatait viszont inkább teherként éli meg Karácsony Gergely, akire sokan már miniszterelnök-jelöltként tekintenek – mondta a Magyar Hírlapnak Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője.

Már érzékelik a budapestiek a városvezetői munka hiányát
Karácsony a 3-as metró déli szakaszának átadásán múlt csütörtökön. Nemrég kiderült: a további felújítás ütemezése kezd szétesni, ahogy ez a 4-es metrónál is történt
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Karácsony Gergely elmúlt egyéves tevékenysége alapján kijelenthető, hogy inkább egy ellenzéki vezérszónok áll Budapest élén, mint egy főpolgármester – jelentette ki lapunknak Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője, akit arról kérdeztünk, hova is vezethet a Párbeszéd társelnökének médiapolitizálása.

Rotyis felidézte, hogy Karácsony már az önkormányzati választást is annak köszönhetően nyerte meg, hogy kormányellenes szólamokat hangoztatott. Most pedig úgy tűnik, kampányát tovább folytatja és aktívan dolgozik azon, hogy Budapest lakosságát a kormány ellen hangolja – folytatta, megjegyezve, hogy ezt a fajta politikai munkát napi szinten szívesen ellátja, de főpolgármesteri feladatait inkább teherként éli meg. „Amennyiben városvezetői kihívással találja szembe magát, a megoldás helyett annak lehetőségét keresi, miként lehetne a kormányt hibáztatni és a problémákat a Fidesz nyakába varrni” – állapította meg az elemző.

A Lánchíd felújítását példaként említve közölte: a főváros vezetése kihasználta a lehetőséget és hónapokon át tartó kommunikációs hadjáratot folytatott a kormány ellen. Idővel azonban muszáj egy városvezetőnek valami teljesítményt felmutatnia – hangsúlyozta a szakértő. Szerinte a tényleges munka hiányát már most érzékelik a szavazók.

Karácsony mint városvezető kezdi elveszíteni hitelességét, hiszen a Nézőpont Intézet friss adatai alapján a budapestiek 45 százaléka Tarlós Istvánt jobb városvezetőnek tartotta, és csak a budapestiek 26 százalék gondolja úgy, hogy Karácsony jól vezeti a fővárost. A jelenlegi főpolgármester inkább a balliberális fővárosi lakosok körében képes népszerűségét megőrizni. Erre a népszerűségre Karácsony rá is van utalva, mivel pártja, a Párbeszéd gyakorlatilag láthatatlan, így a saját ismertségén túl nem tud mást hozzátenni az ellenzék hamis koalíciójához.

Felmerülhet a kérdés, ha a baloldali politikus városvezetőként nem tudott kiemelkedő teljesítményt felmutatni, saját népszerűségét mire is kívánja használni a jövőben. Ha valaki olvassa a kormánykritikus felületeket és figyelmesen követi a baloldali politikusok és véleményformálók gondolatait, akkor kitűnik, hogy sokan már most miniszterelnök-jelöltként tekintenek Karácsonyra, mutatott rá Rotyis Bálint, hozzáfűzve, ugyan a főpolgármester ezt azzal szokta visszautasítani, hogy ő Budapestért dolgozik. De azt is megígérte, hogy megválasztása esetén nem lesz a Párbeszéd társelnöke, amely ígéretét aztán gyorsan meg is szegte.

Jelenleg nem lehet megmondani, ki lesz 2022-ben a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, ám érdemes fontolóra venni, mi szólhat Karácsony mellett és ellen. Aktív kormányellenes kommunikációjának és áldozati szerepben tetszelgésének köszönhetően valóban az ellenzéki tábor egyik legismertebb és legkedveltebb arca lett.

Az ellenéki politikusok túlzottan nagy népszerűségnek nem örvendenek, így Karácsony esetét jól szimbolizálja az ismert közmondás, miszerint „Vakok közt félszemű a király” – fogalmazott az elemző, hozzátéve, ez a fajta népszerűség Budapest határán túl már nem jelent biztos sikert.

Rotyis emlékeztetett: Karácsony nemrég személyesen kampányolt a judapestező Bíró László mellett, de még saját népszerűsége is kevés volt ahhoz, hogy az emberek egy antiszemita eszméket képviselő jelöltet bejuttassanak az Országgyűlésbe. Ez rávilágít arra, hogy Karácsony Gergely Budapest-centrikus politikus, a vidék számára fogadóképes üzenete nincs, ami pedig egy országgyűlési választás esetén megbocsáthatatlan bűn.

Nem beszélve arról, hogy a baloldali miniszterelnök-jelöltnek Orbán Viktorral szemben kellene helytállni. Egy olyan politikussal, aki ott volt a rendszerváltozás kellős közepén, aki tizenhat évig ellenzéki vezetőként és ez idáig tizennégy évet kormányfőként töltött hivatalban – magyarázta Rotyis, ezért szerinte közel sem biztos, hogy Karácsony ki mer állni Orbán Viktorral szemben.

Kivéreztetés helyett többlettámogatás

Elég fura módját választotta a kormány Budapest kivéreztetésének, ha több pénzt ad neki – reagált közösségi oldalán a Fidesz–KDNP budapesti képviselőcsoportja Karácsony Gergely vádaskodására. A főpolgármester ugyanis azt írta: „Próbálják csökkenteni az ellenzéki önkormányzatok mozgásterét, a cselekvőképességünket.” Csakhogy mint arra a kormánypárti képviselőcsoport is felhívta a figyelmet, a központi költségvetésben 2021-re tervezett, a fővárosnak és a kerületeknek szánt működési támogatás összege a 2020-as 86,4 milliárd forintról 115,2 milliárdra növekszik. Ez harminchárom százalékos növekedést jelent – a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet ellenére. Vagyis Karácsony állítása köszönőviszonyban sincs a tényekkel.

Kapcsolódó írásaink

Elvtelen baloldal

ĀHa az ellenzék valóban őszinte, közös programalkotásba kezdene, elég lenne annyit leírniuk: „Hatalmat akarunk, bármi áron!” – fogalmazott lapunknak Rotyis Bálint elemző

Tíz tény a magyar médiáról

ĀA Médianéző Központ elemzése tény-alapon vizsgálja és tíz pontban mutatja be a magyarországi médiapiac sokszínűségét