Belföld
A TEV megalakulása óta figyeli a Mi Hazánk Mozgalom működését

A Tett és Védelem Alapítvány kiemelte a közleményében, hogy az utóbbi időszakban több alkalommal is előfordult, hogy a magát nemzeti radikálisnak mondó politikai párt képviselői egyre bátrabban használnak olyan retorikát, amely egyértelmű antiszemita értelmezésekre ad lehetőséget a hallgatóság, a közvélemény részéről.
A mozgalom politikusai megszólalásaikban többször is kimerítették az antiszemitizmus fogalmát, egyértelműen átlépve a konszenzuson alapuló antiszemita megnyilvánulások határmezsgyéjét.
Hozzátették: a legutóbbi ilyen megnyilvánulás Mi Hazánk Mozgalom vezetőjéhez köthető, aki a pártnak az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján tartott megemlékezésén úgy fogalmazott, hogy „Köves Slomó biztosan feljelent ezért is, de feltenném azt a költői kérdést, miért van az, hogy Rákosi és Gerő is zsidó származásúak voltak?”
A politikus szerint ez a XVIII-XIX. századi betelepülés eredménye, amikor a zsidók és cigányok száma is gyakran megduplázódott, ezért elleneznek minden olyan bevándorlást, amelyben az adott „nép kultúrája, identitása és temperamentuma nagyon eltér a miénktől”.
A TEV keresi annak jogi - mind büntetőjogi, mind polgárjogi vonatkozások- lehetőségét, hogy az ilyen és ehhez hasonló politikusi megnyilatkozásokat miként lehetne csírájukban elfojtani.