Belföld
Lehetetlen, hogy nem vette észre az erzsébetvárosi DK a lopást

Milyen pénzből vásárolta Borka-Szász Tamás a bitcoin bányászathoz szükséges gépeket? Egy ilyen eszköz ugyanis alsó becsléssel másfél millió forintba kerül. Nyugodtabb lenne mindenki, ha Borka-Szász bemutatná a gépek megvásárlása után kapott számláit. Alapos a gyanú ugyanis, hogy a másfél millió forint körüli összeget is önkormányzati forrásokból fizette, mintha hagyományos irodai gépeket, azokhoz szükséges alkatrészeket vásárolt volna - írja az Origo. Szakértő legyen a talpán, aki megtalálja, hogy az önkormányzat, vagy a vagyonkezelő cége melyik beszerzés mögé rejtette a Borkának szánt számítógépes eszközöket - teszik hozzá.
A portál megemlíti, hogy a Gyurcsány-párt kerületi frakciójának irodájában már régóta feltűnően magas volt az áramfogyasztás, a bitcoin bányászat pedig köztudottan rendkívül magas energiafogyasztást igényel.
A DK Teréz körúti irodája az elektromos hálózat túlterhelése miatt égett le két évvel ezelőtt. Az önkormányzat épületében nemrég szintén tűz ütött ki. Egy elektromos elosztó lobbant lángra, a vizsgálat itt is a hálózat túlterhelődését jelölte meg a tűz okaként. Két túlterhelésből származó tűzeset, mindkettőnek a DK irodáihoz volt köze.
Az önkormányzat épületében keletkezett tűz a Borka-Szász irodája felett levő szobában történt.
Azonban nem csak a két gyanús tűzeset miatt lehet arra következtetni, hogy a DK magasabb köreiben is tudtak a lopásról. Egyszerűen nem életszerű, hogy a lopást el tudta titkolni Borka-Szász a munkatársai elől. Lehetetlen, hogy nem tűnt fel nekik, hogy a közvetlen munkatársuk irodájában egy, a szokványos méretű számítógépeknél háromszor nagyobb eszköz búg éjjel-nappal, nagy hőtermeléssel az asztal mellett - fejtegeti a portál.
Kiberbiztonsági szempontból is igen megkérdőjelezhető a történet, Borka-Szász ugyanis nemcsak az áramot, hanem az internetet is az önkormányzattól lopta a tevékenységéhez. Jelentős probléma akkor merül fel, ha valaki amatőr módon kezd neki a tevékenységnek, ugyanis jó eséllyel egy bizonytalan eredetű bányász szoftvert tölt le az illető, ami jelentős biztonsági kockázatokat hordoz magában - állítja egy szakértő. A bányászathoz ugyan nem kell a dark neten kommunikálni, legitim hálózati forgalommal is megoldható. Kriptovalutát leginkább árfolyamnyereség, vagy teljesen anonim fizetési tranzakciók érdekében birtokolnak. Az anonim kifizetéseken azonban jelentős hangsúly van ebben az esetben, az ilyen tranzakciók terepe ugyanis az internet sötét oldala. Az a hely, ahol fegyverkereskedők, emberkereskedők, pedofilok, drogcsempészek, adathalászok, kódfeltörők üzletelnek egymással, itt cserélnek információt és pénzt.
Ha a bányászszoftver vírusos volt, akkor Borka-Szász számtalan veszélynek tette ki az önkormányzati hálózatot, akár a lakosság adataihoz, az intézmény belső levelezéseihez is hozzáférhettek illetéktelenek.