Belföld

Az utóbbi tíz évben megduplázták a szociális szférában dolgozók bérét

Növekvő elismerés

A kormány arra törekszik, hogy a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozók megbecsüléseként folyamatosan emelkedjenek a bérek, ennek érdekében vezették be 2014. január elsejétől a szociális ágazati pótlékot, 2015. július elsejétől a kiegészítő pótlékot, 2016. december elsejétől a szociális ágazati összevont pótlékot, 2018. január elsejétől pedig az egészségügyi kiegészítő pótlékot – közölte Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára Ungár Péter (LMP) írásbeli kérdésére adott válaszában.

Emlékeztetett arra is, hogy 2019. január elsejétől nőtt a szociális ágazati összevont pótlék, 2019. július elsejétől pedig az egészségügyi kiegészítő pótlék összege. A szociális ágazatban dolgozók megfeszített munkájának elismeréseként a pótlék, a minimálbér és a garantált bérminimum növelésével együtt összesen tizennégy százalékos béremelés valósult meg ebben az évben is, ami átlagosan bruttó harmincezer forintot jelent – folytatta Rétvári. Hangsúlyozta: az utóbbi tíz évben a kormány megduplázta a szociális szférában dolgozók bérét. Az Országgyűlés 2016-ban döntött arról, hogy november 12-ét, a szociális munka napját munkaszüneti nappá nyilvánítja, ám ezt a baloldal nem szavazta meg – idézte fel az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom