Belföld

Karácsonyi mesék a forráshiányról

Kommunikációban erősek, valódi tettekben annál gyengébbek a Fővárosi Önkormányzat járványügyi intézkedései

Úgy ad tanácsokat a baloldali városvezetés a kormánynak a védekezéssel kapcsolatban, hogy a járvány első hullámában az inkompetenciája hozzájárulhatott a kiemelkedő budapesti halálozási adatokhoz.

Karácsonyi mesék a forráshiányról
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„Hátradőlünk, csettintgetünk az ujjunkkal, hogy oldja meg a kormány” – jellemezte a Karácsony Gergely-féle városvezetés járványügyi kommunikációját a minap Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere. Ha visszatekintünk a pandémia hazai megjelenésére, a nemzetközi, illetve hazai statisztikai adatok is azt mutatják, hogy míg a kormány országosan sikeresen védekezett a járvány ellen, addig a fertőzöttség mértéke és a halálozás aránya a fővárosban kiemelkedett, ebben pedig közrejátszhattak Karácsonyék baklövései. Elég csupán a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott, Pesti úti idősotthonra gondolni, ami a járvány első hullámában az ország egyik gócpontjává vált, amelynek kialakulásában jelentős szerepet játszhatott a főváros inkompetenciája – a fővárosi kormányhivatal vizsgálata alapján is. A főpolgármester mindezek ellenére a kormányra mutogatott. Legutóbb a Baross Utcai Idősek Otthona Csokonai utcai telephelyén ütötte fel fejét a járvány, ötvenből tizenegy lakó és huszonkét dolgozóból kettő tesztje lett pozitív.

A második hullám minden bizonnyal sokkal nagyobb nyomást helyez mind az egészségügyre, mind a fenntartókra, s míg a kormányzat eszközbeszerzésekkel, járványkórházak felállításával készült az elkövetkezendő időszakra – ezek költsége több száz milliárd forintot tesz ki –, addig Karácsonyék a fővárosi védekezésre (a budapesti koronavírus-oldal információja alapján) két és fél milliárdot fordítottak. Megjegyezendő: a főváros mostanra több óvintézkedést is bevezetett, történtek eszközbeszerzések is, igaz, a koronavírust kimutató PCR-teszteknél igyekeztek a 2010 előtti egészségügyi holdudvar érdekeit kiszolgálni. Bár a mostani hullámra való felkészülés jegyében Karácsonyék az augusztusi közgyűlésen a fővárosi fenntartású szociális otthonoknak is pluszforrásokat szavaztak meg, azok mértéke hagy némi kívánnivalót maga után.

A főváros kezelésében tizenegy idősotthon működik huszonnyolc telephellyel, ezek kaptak 260 milliós többlettámogatást. Ám ez a segítség például a Kamaraerdei Idősek Otthonánál azt jelenti, hogy körülbelül hétszáz ellátott személy és háromszázötven munkatárs – orvosok, ápolók, gondozók – kaptak mindösszesen tízmilliót. Ha az elmúlt öt hónapban csak fejenként egy PCR-tesztet csináltak volna az ott lakóknál és dolgozóknál, arra sem lenne elegendő Karácsonyék segítségnyújtása, annak ellenére, hogy kormány döntése értelmében hatósági árasak lettek a tesztek.

Hassay Zsófia, Terézváros korábbi fideszes polgármestere és Pokorni Zoltán erre már augusztusban, majd a pandémia miatt összehívott szeptemberi rendkívüli közgyűlésen is felhívta a figyelmet, de újabb segítségnyújtásról nem döntött a baloldali többségű testület. Pedig a kormány döntése nyomán a szociális hozzájárulási adóteherből százhuszonötmillió forint szintén megjelent Karácsonyék számláján, a Tarlós István korábbi főpolgármestertől „örökölt” milliárdos megtakarítás mellett. Az egyfolytában forráshiányra panaszkodó főpolgármester ugyanakkor minden lehetséges fórumon igyekszik felszólítani a kormányt a cselekvésre, nemhiába jegyezte meg Pokorni legutóbb: „Úgy ad tanácsokat a kormánynak Karácsony Gergely, hogy közben a saját háza táján sincs minden rendben.”

Kapcsolódó írásaink

Cselekvő vezetés helyett panaszkodás

ĀÉppen egy éve, 2019. október 13-án, az önkormányzati voksoláson választották főpolgármesterré Karácsony Gergelyt és Budapest új vezetését. Az elmúlt időszakot Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója értékelte lapunk számára