Belföld
A választási kudarc értékelése helyett a kormánypárti szavazókat sértegették
Baloldali véleményformálás

Kijelentésével gyakorlatilag beállt azon megszólalók közé, akik egy választási kudarc után – mint amilyen a most vasárnapi borsodi időközi országgyűlési képviselő-választás is volt – nem a baloldali pártok teljesítményét kritizálják, hanem a kormánypárti szavazókat becsmérlik. Megjegyezendő, Lengyel egy korábbi, Népszavában megjelent publicisztikája szerint már látott „nőellenes, homofób, rasszista és antiszemita mocsárban álló” szavazókat, akik többek között a Fidesz–KDNP-re szokták leadni a voksukat. Hozzátette, ez az a választói réteg, amely „féli és gyűlöli a nagyvárosi életformát”. Lengyel mellett sajátos értékelést adott Horváth Gábor, a „néppártosodó” Jobbik ceglédi elnöke is, aki a kormánypárti jelölt, Koncz Zsófia győzelmét így kommentálta: „Sose győznétek a cigányok nélkül, de hát ki honnan jött, úgy kapja a támogatást.” Jakab Péter úgy reagált erre: „Nem tudja, mire gondolt a költő.” S ha már szóba került a Jobbik, annak egykori elnöke, a szkinhedmúlttal bíró Sneider Tamás sem rejtette véka alá a véleményét. Közösségi oldalán azt írta: feleslegesek a hurráoptimista nyilatkozatok az ellenzéki pártok részéről, hogy milyen jó eredmény született vasárnap, hiszen mindenki tudja: „ez a valós eredménynél is nagyobb bukta”. Sneider úgy véli, a vasárnapi vereség azt vetíti előre, hogy jelen állás szerint a Fidesz újabb kétharmadot szerez 2022-ben.