Belföld
Tettek helyett botrányok
Újpest: a momentumos vezetés nem tartja be ígéreteit
Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány agresszíven és gyökeresen változtatta meg az életünket, sokkal mélyebben, mint a tavaly őszi önkormányzati választás. „Tragédiákat és hatalmas károkat, súlyos bajokat okozott és okoz a mai napig, és még ki tudja, meddig. Emellett nem lehet elmenni” – mutatott rá, hozzátéve, hogy Magyarország kiemelkedően védekezett és készült föl a további védekezésre. „Köszönet, hála és elismerés illeti mindazokat, akik emberfeletti munkát végeztek, végeznek: orvosok, ápolók, gyógyszerészek, szakértők. Jó érzés tudni, jó kezekben vagyunk” – tette hozzá.
Újpest egy éve kapcsán Wintermantel azt mondta: bár csak örömmel számolhatna be arról, hogy a IV. kerületben csupa nagyszerű dolog történt, ha megvalósultak volna a nagy közös tervek, amelyek már egyébként sínen voltak: megépült volna többek között a Multi Sportbázis kiszolgáló épülete vagy a Görgey utcai szolgáltatóház, illetve a Pozsonyi utca és az István út felújítása. Csakhogy – mint fogalmazott – ezek nem történtek meg. Sőt, a momentumos városvezetés a választási ígéreteit sem tartja be. A botrányok kapcsán pedig megjegyezte: azokat épp azért csinálják, akik csinálják, hogy eltereljék a figyelmet a valós teljesítményről.
S hogy mit jósol a jövőre nézve? „Mondhatnám, hogy a következő évtől többet várok, de akkor nem lennék őszinte. Viszont boldoggá tenne, ha nem lenne igazam, és jövőre minden megváltozna a fővárosban éppúgy, mint Újpesten, és kerületünk újra látványosan fejlődni kezdene, ahogy 2010 és 2019 között történt. A hírek a botrányok helyett megint újpesti fejlesztésekről, eredményekről, sikerekről szólnának” – fogalmazott Wintermantel Zsolt.